Bűnügy

Perel az újságíró

Első fokon tárgyalja a Fővárosi Bíróság Bogád Zoltán újságíró, az ORFK Rendészeti Biztonsági Szolgálata ellen indított kártérítési perét. A felperes félmillió forint nem vagyoni kárt követel az ORFK-tól.

Az első tárgyalási napon ismertették a keresetet, valamint meghallgatták Bogád Zoltán felperest. Az újságíró elmondta, hogy 2007. november 17-én, a Batthyány-örökmécsesnél lezajlott demonstráción vették őrizetbe, majd tartották fogva a Rebisznél 7-8 órán keresztül.

A rendőröknek hiába mondta, hogy ő csak tudósít a tüntetésről – és ezt megerősítették a helyszínen
tartozkodó újságíró kollégái is -, megbilincselték és fogdába zárták. A rendőrség akkor arra hivatkozott, hogy Bogád is ugyanolyan állampolgár mint bárki más, és mivel nem tett eleget a helyszín elhagyására felszólító rendőrségi intézkedésnek, ezért őrizetbe vétele és 40.000 forintos
szabálysértési bírsága jogos volt. Időközben Bogád Zoltán megnyerte szabálysértési perét, melyet a rendőrség bírságoló határozata ellen indított.

A felperes ügyvédje indítványozta, hogy a Rebisz helyszínen készített felvételeit kérje be és tekintse meg a bíróság, valamint tanúként kérte meghallgatni, legalább egy, Bogád őrizetbe vételénél
jelen lévő újságírót. A felperes másodrendű alperesként a BRFK-t is bevonja a perbe. A kártérítési per május 24-én folytatódik.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.