Sztárhírek

Tóth Gabi és szerelme: a türelem és a nyugalom kettőse

Tóth Gabi és Roli szerelmét a sok közös élményen és az érzelmeken túl a zene mozgatja, amely mindkettőjük vérében ott pezseg, a közös örömzenélésnek pedig slágerlistás eredményei vannak.

Gabinak Roli teremti meg a biztonságot, hiszen rettentően elfoglalt, legutóbb a való Világ 4 műsorának főcímzenéjét énekelte fel Ádok Zolival, ami azóta a műsor névjegyévé vált!

Hol találkoztatok először?

Gabi: Kettesben először egy megbeszélésen találkoztunk, egy klubban.

Roli: Egy megbeszélésen találkoztunk először.

Mi tetszett meg a párodban mi az, ami leginkább megfogott benne?

Gabi: Először a kisugárzása és a férfias, de mégis bevállalos megjelenése. Aztán később, amikor már megismertem, megfogott a humora, az emberekhez való viszonyulása, és leginkább az, amilyenné én váltam mellette.

Roli: Úgy összességében, ahogy megjelent, az a pozitiv impulzus, amit sugárzott.

Miben változtatott meg ez a szerelem?

Gabi: Engem személy szerint mindenben megváltoztatott! Sikerült elfogadni magam, lefogytam, és mellette váltam igazán nővé, mert nőként kezel. Tudom, hogy megbízhatok benne, hogy rábízhatom magam és ettől lenyugodtam. Magabiztosabb lettem minden szempontból és ez ad annyi erőt, hogy másoknak is jut belőle. Fontossá vált, hogy jobban odafigyeljek a körülöttem lévő emberekre.

Roli: Sokat jelent nekem hogy mindenben elfogad, olyannak amilyen vagyok és kiegyensúlyozott életet biztosít!

Hogyan egyeztetitek a munkát a magánélettel?

Gabi: Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen mindketten a zenében élünk, dolgozunk, így sosem volt ez probléma. Sok munkában összedolgozunk és segítjük egymást, amiben csak tudjuk!

Roli: Így van, nálunk a közös munka nem hátrány, hanem előny.

Mi a legemlékezetesebb közös emléketek?

Gabi: Sok ilyen van, pl. közös nyaralás az Adrián, nagy séták, a fűben fekve csillagbámulás. Roli pont az-az ember, akivel nem tudnék egy élményt kiragadni, hiszen van, hogy egy spontán program ugyanolyan nagy élmény, mint amit hetekig tervezünk. Ha mégis egy valamit kell kiemelni, akkor az a közös „örömzenélés” otthon egy pohár bor mellett.

Roli: Számtalan estét töltöttünk/töltünk azzal, hogy az otthoni hangszereinken elkezdünk improvizálni. Ezek az alkalmak rengeteg energiával töltenek fel mindkettőnket, és sokszor a végeredmény is nagyon jó. Nem egy dal született már így.

Hogyan képzelitek el a közös jövőt?

Gabi: Sok tervünk van, de mi inkább a jelennek élünk! Semmit nem terveztünk, ezután sem fogunk. Illetve, ami biztos, hogy a közös jövő része marad a zene. Sok közös zenélés, sok lemez és koncert.

Roli: Szeretünk improvizálni!

Mivel tudod felbosszantani a párod?

Gabi: A türelmetlenségemmel!

Roli: A nyugalmammal!

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.