Bűnügy
A fideszes polgármester lesz Stohl jobbik kiadása?
Egy szabálytalanul közlekedő autóval ütközött szombaton Székesfehérvár polgármestere.
Cser-Palkovics András (Fidesz) nem sérült meg, a vétkes autó jobb első ülésén utazó idős nő súlyos, a hátsó ülésen egy fiatal lány könnyebb sérüléseket szenvedett – közölte a rendőrség az MTI érdeklődésére.
íA balesettel kapcsolatban a városi önkormányzati kommunikációs központ közleményt adott ki, amely szerint a polgármester egy hivatalos programra tartott a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai épületébe, amikor a Budai út elején egy szabálytalanul közlekedő gépkocsival ütközött. A vétkes sofőr elismerte a felelősségét. Alkoholt egyik vezető sem fogyasztott.
A balesetet okozó 36 éves nő a közlekedési lámpa piros jelzésénél hajtott be a kereszteződésbe, ahol a zöld jelzésre már megindultak a járművek, az asszonyt elmondása szerint "elvakította a napfény" – közölte a rendőrségi szóvivő.
Forrás: MTI