2024. április 20. - Tivadar

Jön a Cseh archívum

A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás dalainak keletkezés-történetéhez kapcsolódó tárgyi emlékekből, írásos, képi, film- és hangdokumentumokból álló archívum gyűjtésébe kezdett az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK).
2011. január 12. szerda 17:14 - HírExtra
A digitalizált anyag alkalmas lesz akár akadémiai színvonalú kutatásra, bizonyos részei pedig publikálásra is. A Bereményi Géza, Császár Bíró Éva (Cseh Tamás felesége) és mások közreműködésével zajló gyűjtő- és előkészítő munka évekig eltart majd, és közben folyamatosan tervezzük kiadványok megjelentetését - mondta Hanák Gábor, a könyvtár történeti interjútárának címzetes igazgatója, a gyűjtés főszervezője egy szerdai sajtótájékoztatón.

Mint kifejtette, elsősorban a rajongók, tisztelők gyűjteményeit, képeket, kéziratokat, hangfelvételeket várnak, amelyekről másolatot készítenek, majd visszajuttatják őket tulajdonosuknak. Hanák Gábor kitért arra, hogy eddig mintegy hatezer fotót scanneltek be és körülbelül negyven koncertfelvételt digitalizáltak.

Nagy Gábor Tamás, a projektben együttműködő Budavári Önkormányzat fideszes polgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte: a gyűjtés megindítása most időszerű, ki kell használni a Cseh Tamás iránti nagy érdeklődés "felhajtóerejét".

Reményét fejezte ki, hogy a kulturális kormányzat is segíti majd az archívum létrehozását, amelyből előbb-utóbb "nemzeti gyűjtemény" válhat. "Fontos kulturális küldetés ez, hiszen nemcsak egy művész élettörténetéről van szó, hanem egy egész korszak történetéről, egy nemzedék világnézetéről is" - hangsúlyozta Nagy Gábor Tamás.

Sajó Andrea, az OSZK főigazgatója felidézte, hogy Cseh Tamást személyes kapcsolat fűzte a nemzeti könyvtárhoz, hiszen a Századunk című sorozat moderátoraként rendszeresen megfordult az intézményben. Nagy Gábor Tamás egy pénteki jubileumi emléktábla-leleplezést és vízivárosi "emlékkocsmázást" is beharangozott. Cseh Tamás halála után született meg az ötlet, hogy az Antoine és Désiré megalkotásának 40. évfordulójára emlékjelet helyezzenek el a Vízivárosban.

"Ötletpályázatot írtunk ki, és a döntés végül egy különleges lakónévsor elhelyezésére esett, amely a Cseh Tamás dalaiban megelevenedő világ szereplőit sorolja fel" - közölte a polgármester. Az emléktábla leleplezése mellett a környék sörözőiben, éttermeiben, kávézóiban koncertek, beszélgetések lesznek péntek délutántól az éjszakába nyúlóan.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2015. április 23. 22:17
http://zalaihirlap.hu/cimlapon/20091217_sms

" * POWERED BY HVG ONLINE |
* 2010 12 24 |
* 19:29

Epilógus:

Karácsonykor habzik a szám.
Lúgkövet ittam, mint Attila anno.
Lipótmező volt a hazám.
De az bezárt annyira nagyon.

* POWERED BY HVG ONLINE |
* 2010 12 24 |
* 19:16

Imádom a cenzúrázott Zalai Hírlapot!
Karácsonykor még inkább így vagyok.
Ilyenkor a rút cenzor is a faszát veri.
Vagy kancáját éppen otthon tekeri.

Kerkai, Hári Sanyi, Győrffy Pista.
Retvás évtizedek, sok kommunista.
Ma nem ül a betűknél egy sem.
De ha mégis: Nyald ki a seggem!

* POWERED BY HVG ONLINE |
* 2010 12 24 |
* 19:04

Itt van a karácsony este, hurrá!
Ki van a barátom festve, úrrá.
De ne tévesszen ez meg senkit.
Buzi az szegény, tartja a seggit!

* POWERED BY HVG ONLINE |
* 2010 12 24 |
* 18:49

Karácsonykor ím eljöve a faszodra egy véres hólyag.
Barátom akkor eljön-e az orvos, mert ez tényleg jó nagy?!

* POWERED BY HVG ONLINE |
* 2010 12 24 |
* 18:43

Szopd le faszom, itt van a Karácsony.
Nyald ki likam, hisz pina a parázson! "
2011. február 7., 10:37 Google tags: Zalai Hírlap, Powered by HVG Online
http://zalaihirlap.hu/cimlapon/20091217_sms

" * POWERED BY HVG ONLINE |
* 2010 12 24 |
* 19:29

Epilógus:

Karácsonykor habzik a szám.
Lúgkövet ittam, mint Attila anno.
Lipótmező volt a hazám.
De az bezárt annyira nagyon.

* POWERED BY HVG ONLINE |
* 2010 12 24 |
* 19:16

Imádom a cenzúrázott Zalai Hírlapot!
Karácsonykor még inkább így vagyok.
Ilyenkor a rút cenzor is a faszát veri.
Vagy kancáját éppen otthon tekeri.

Kerkai, Hári Sanyi, Győrffy Pista.
Retvás évtizedek, sok kommunista.
Ma nem ül a betűknél egy sem.
De ha mégis: Nyald ki a seggem!

* POWERED BY HVG ONLINE |
* 2010 12 24 |
* 19:04

Itt van a karácsony este, hurrá!
Ki van a barátom festve, úrrá.
De ne tévesszen ez meg senkit.
Buzi az szegény, tartja a seggit!

* POWERED BY HVG ONLINE |
* 2010 12 24 |
* 18:49

Karácsonykor ím eljöve a faszodra egy véres hólyag.
Barátom akkor eljön-e az orvos, mert ez tényleg jó nagy?!

* POWERED BY HVG ONLINE |
* 2010 12 24 |
* 18:43

Szopd le faszom, itt van a Karácsony.
Nyald ki likam, hisz pina a parázson! "
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását