2024. május 6. - Ivett, Frida

Jogos a kormánybiztos feljelentése?

A Budai Gyula kormánymegbízott által tett feljelentés alapjául szolgáló tények és körülmények megfelelnek a valóságnak - közölte Boros János, a Magyar Tudomány Akadémia (MTA) Filozófiai Kutatóintézetének igazgatója.
2011. január 11. kedd 07:59 - HírExtra
Boros János úgy fogalmazott: "a filozófiai szakmát megrázó hírek több százmillió forint kétes minőségű kutatási felhasználásáról megdöbbentették a filozófia hazai képviselőit, és az MTA Filozófiai Kutatóintézetének munkatársait".

Leszögezte, hogy a sajtóban visszhangot kapott hetvenmillió forintos pályázat körüli jogi anomáliákat a tavalyi év első felében ő maga kezdte el feltárni az MTA elnöke által elrendelt belső ellenőrzési vizsgálat egyes megállapításai alapján.

Borbély Gáborral - a korábbi intézetigazgatóval - szemben pedig azért nem ő tette meg a feljelentést, mert megtudta, hogy 2010 nyarán ezt egy magánszemély már megtette - hívta fel a figyelmet. Mint írta, a Borbély Gábor által vezetett projekt résztvevői közül jelenleg már csak ketten dolgoznak az intézetben, Gábor György jelenleg tartós betegállományban van, Geréby György pedig a pályázat idején sem volt az intézet munkatársa.

"Miután a pályázat egy korábbi igazgató idejében zajlott, így jelenlegi igazgatóként csak megdöbbenésemet, sajnálkozásomat fejezhetem ki" - hangsúlyozta Boros János. Egyben kijelentette, hogy megteremtették annak személyi és intézményes garanciáit, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő. Ebben pedig az MTA elnökének teljes támogatását élvezte - tette hozzá.

"A filozófusok legjobbjai az igazságos társadalomért, a hatalmi befolyásolástól mentes, átlátszó társadalmi kommunikációért dolgoznak. A nyílt viták, a törvénytelenségek feltárása és megszüntetése, a félelem felszámolódása a demokrácia megerősödésének jelei" - zárta közleményét az MTA Filozófiai Kutatóintézetének igazgatója.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szombati sajtótájékoztatóján erősítette meg a Magyar Hírlap aznapi számában megjelenteket. A lap akkor közölt információi szerint a kormánybiztos jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, valamint jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt fordult a hatóságokhoz.

A cikk szerint a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) egy tanulmány elkészítéséért három év alatt 70,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a filozófiai kutatóintézetnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását