„Megnyomorították a közmédiát”

Van egy új médiatörvényünk, amelyet sokat támadnak. Hol kezdődik a probléma?

Brutális változásokat hajtottak végre, amelyek aggályosak, emellett a média valódi bajaival nem foglalkoztak. Csak az uralommal, az irányítás megszerzésével.

A médianyilvánosság hazai szerkezete mindig is a hatalmon levőknek kedvezett. Emiatt az ország érdemi ügyei nemigen kerülnek terítékre, és nem foglalkoztatja az embereket. A tömegek médiafogyasztási tartalmaiba alig jelenik meg a valóság, legfeljebb szúvas fogakkal Mónikánál.

A tömegmédia alkalmatlan arra, hogy az ország lakosságának védekező immunrendszere legyen, csoportok érdekeit feltárja és képviselje. A közmédia pedig elveszítette ezt a képességét.

Nem azokat a gondokat szabályozta ez a törvény, amelyek miatt kritizálták az előzőt is?

A kereskedelmi média divathullámokat korbácsol, rábeszélési, rászedési technikákkal. Ezek a technikák ellenőrizetlenek és kontroll nélkül gyakorolhatják őket, ami elbarbarizálódáshoz és kiürüléshez vezet. Ezzel most sem foglalkoztak.

A politikai pártok az elmúlt években akár mulasztással, akár cselekvéssel, de mindenképp cinkos cinizmussal összekapcsolva megnyomorították a közmédiát, hogy védjék, vagy bővítsék a kereskedelmiek piacait, és ezzel is depolitizálják a tartalmakat.

A közmédia a társadalom elsőszámú alkotmányos alapintézménye kellene, hogy legyen. Most már nem is alkotmányos és nem is a társadalomé, az államé lett.

A nemzeti kultúra védelmét hangsúlyosan emlegeti a törvény.

Igen, csak nem mindegy, kinek a kultúrafelfogása fog kizárólagosan érvényesülni. Ráadásul a magyar közszolgálati média alapproblémája a strukturális torzulás: nincs regionális szintje, és helyi szinten az önkormányzati lapok, tv-k, honlapok sosem voltak szabadok. Az új törvény semmit nem tesz a helyi-térségi média kiegyensúlyozottságának és függetlenségének megteremtéséért.

Egy egész nap sugárzó regionális médium tud a helyi közösség valós problémáival foglalkozni, és megoldási lehetőségeket felmutatni (ez nyugaton így is működik).

A médiatörvényben benne van: ha a kormány és a Parlament nem tervez fedezetet, a Médiatanács elnökének jelzése alapján az MNB köteles az évi 65-70 milliárdot az NMHH elnöke által vezetett külön birodalomnak – az Alapnak – átadni.

Ez a passzus arra az esetre szól, ha 2014-ben kormányváltás lenne. Akkor se legyen megakadályozható az egész médiafelügyeleti rendszer és az ellenérdekelt média finanszírozása. Ezt a kilenc évre bebetonozott NMHH elnöke uralja. Ügyes.

Sokat hangoztatott téma a sokszínűség, de közben az MTI alá vonták a közmédia hírszolgáltatását, amivel nem biztos, hogy megvalósulhat ez.

Egy öt éve írt dolgozatban (KÖZMÉDIA2010 ) magam is azt javasoltam, hogy integráljuk a közmédiumokat, mert regionális hír- és műsorgyárakban összevonható a rádió, a tv és az MTI tevékenysége, az egyesítés ugyanis nem országosan kell, hanem körzeti szinten.

Ezt most mégis egy központba hozzák össze.

De ez így kezelhetetlen lesz. Persze így lehet diktálni felülről a hírek tekintetében. Az ország élete több témát tartalmaz, mint amit az országos műsorokban fel lehet dolgozni. Egy regionális műsor- és hír platform, egy ilyennek az internetes portálja könnyen válhatna köztérré, a politikai nyilvánosság terepévé. No, ezt senki nem akarja, ilyen párt nincsen.

A dánoknál például regionális médiatanács működik. Szétosztja a frekvenciát és felügyel.
Ott a testület demokratikus módon töltődik fel, nem pedig utasításos, egy kézből etetett rendszerben.

Az új törvény előírja egy közszolgálati kódex kiadását. Ez alapján egy közszolgálati kuratórium fogja mérni, hogy mennyire teljesülnek az előírások, és ez által félreállítható lesz a vezérigazgató. Attól félek, hogy ebben a formában az igazgató inkább a hatalomtól fog félni, nem a kódextől.

Hogy valósulhat meg a közönségkontroll?

Itthon nincsen nézői számonkérés, így le tudták zülleszteni a műsort. Olyan apróságokról beszélek, minthogy egy vezérműsor, mint például az Este, pár éven belül már többször nevet, kezdési időpontot váltott, vagy gondoljunk a Petőfi változásaira. Ilyenekkel le lehet szoktatni a közönséget a közmédiáról. Sikerült.

Angliában van előfizetés, de ezzel a lakosságnak van megrendelői tudata is, emellett 5 évenként újrafogalmazzák azt a chartát, ami meghatározza a közszolgálati tartalmat. A BBC-ben a műsorokat naponta monitorozzák, nálunk meg évtizedes, közszolgálati értékeket hordozó műhelyeket vernek szét, amikor a dolgozókat az Alap bugyrába terelik, s majd válogatnak közülük kezesség szerint.
@@
Médiatanács: mint intézmény problémás, vagy azok, akiket beválasztottak?

Intézményként sokan értelmetlennek tartják azt, hogy a hatásköre kiterjed a nyomtatott sajtóra, és az internet magánszférájára, a blogokra, szerintem ez végzetes hiba lehet.

Probléma, hogy elég nagy hatáskört kapott a tanács, miközben a vonatkozó szabályok pontatlanok, és túl tágak. A tanács, és az elnöke nagyon sok mindenben dönthetnek, de nem határozzák meg, hogy milyen tartalmi pontok mentén. Ehhez képest a büntetések túl szigorúak.

A tanácstagokkal az a gond, ahogyan bekerültek a testületbe. Átalakították a jelölés rendszerét, és ezzel a kétharmad olyan embereket juttatott be, akik egytől egyig fideszesek.

A jelenleg folyó bírságolási ügyek még az előző törvény alapján kerültek az új tanács vizsgálat alá, de szerintem ezzel csak félelmet akarnak kelteni, illetve kialakítani az öncenzúra légkörét.

Mennyiben hasonlít egymásra a régi és az új törvény?

Az új törvénnyel folytatódott egy rossz alku: a politika vezető erői pártfinanszírozási lehetőséget keresnek. Sokan hírkormányzási álmokat is dédelgetnek, de ez csak az erőseknek sikerül. Ebben nincs változás, ami kétségbeejtő.

A régi törvény kimondta, egy médiumban sem lehet meghatározó befolyása politikai pártnak. Ez hiányzik az új szabályozásból.

Szükség lenne egy erős piacfelügyeletre, és korrekt elszámoltatásra. Ezzel kiderülhetne, hogy egy médiumnak milyen bevételei vannak, és azok honnan származnak, nyilvánosságra jutna, hogy az esetek többségében pártfinanszírozott médiumokról van szó, amelyek csak részben finanszírozzák magukat a piacról.

Kellene egy gazdasági felügyelet a médiának?

Abszolút. De versenysemleges. Jogalkotás folyt „ pénzügyi fejezet” nélkül. Nem mutatták be a tényleges kereskedelemi modelleket, azt sem, hogy milyen bevételek és kiadások vannak egy évben, ebből következően azt sem tudom, hogyan adóznak. A Magyar Reklámszövetségben Skriba Judit hosszú évek óta azzal foglalkozik, hogy kiszámítsa; mennyi lehetett a reklámbevétel ténylegesen!

A törvényben benne van, hogy a bevétel három százalékát médiatartalmak gyártására kell befizetni. Ezt a pénzt a Médiatanács használja majd fel, de ki tudja, hogy valójában ez mennyi kéne, hogy legyen, ha nem ismerjük a bevételeket.?

A kereskedelmi médiának elég nagy a hazai médiapiac?

Nem. A megtérülési üzemnagysághoz kicsik vagyunk. Ezért is nincs valódi verseny. Monopol és oligopol viszonyok vannak, műversenyi kulisszák mögött.

A nemzeti értékek bemutatása, a problémák feltárása, a közmédia finanszírozása ezért igényel állami szerepvállalást. A mi médiapiacunk nyereségéből nem lehet a demokráciát és a kultúrát fenntartani. Ezt az előző évtized is nyilvánvalóvá tette.

De miért marad így? Az említett piacfeltárásból kiderülne, hogy a nagy kereskedelmi médiumok elviszik a bevételek nyolcvan százalékát, amíg a többinek jut a maradék. Ezzel kiszolgáltatják őket a politikai, vagy gazdasági hatalmaknak.



Nagy az össztűz nyugatról erre a törvényre.

Igen, de ez stabilizálódni fog. Jörg Haider miatt komoly szankciókat akartak életbe léptetni Európában Ausztria ellen. Aztán nem lett belőle semmi, amikor pedig újra kormánykoalícióba került, már senki sem emelte fel a szavát Ausztria ellen.

Az EU elnökség fél éve majd eltakarja ezt a problémát, később pedig nem fognak erről beszélni. Ha az itthon működő külföldi tőke érdekeit nem sérti a kormány, akkor elhallgatnak nyugaton. Ma adósságszolgálatban és kivitt profitban évente annyi pénzt vesztünk, amennyit hat év alatt kapunk Európától. Jó üzlet vagyunk. Véglegesen nem vesznek velünk össze.