Értékelje velünk a Parlamentet!

Az első négy hónap elemzésétől most eltekintenénk. Nem azért, mert nem tett semmi említésre méltót a Bajnai-kabinet, hanem mert a választásokat követően olyannyira átalakított mindent az új kormány, hogy Bajnaiéknak nem sok nyoma maradt a mai magyar valóságban.

Pedig két érdeme is volt a posztgyurcsányi kormányzásnak. Az egyik, hogy elég sok, viszonylag független szakértőt alkalmazott. A másik, hogy Bajnai Gordon vezette, aki az első – és talán utolsó – jóképű miniszterelnöke volt Magyarországnak.

Tavaszi fordulat

Az áprilisi választási eredmény semmiképp sem a Bajnai-féle kormányzás teljesítményének következménye. Az MSZP csúfos – bár előre megjósolt – veresége elsősorban Gyurcsány Ferenc többéves „áldásos” tevékenységének volt köszönhető.

A kérdés igazából már csak az volt, mekkora mértékben nyeri meg a választásokat a Fidesz-KDNP szövetség. A párt végül hozta a kétharmadot, sőt több mint 68 százalékon végzett, a 386-ból 263 helyet szerezve ezzel a Parlamentben. Az Orbán vezette kormány így Európa legtámogatottabb kormányává vált, még az Erdogan-féle török AKP-t is maga mögé szorítva.

Az MSZP a várakozásoknak megfelelően 15, a Jobbik 12, az LMP pedig 4 százalékon végzett. Az eddigi országgyűlések oszlopos tagjának számító, ám az elmúlt időszakban botrányoktól terhes MDF így végleg kiesett a Parlamentből, minek következtében Dávid Ibolya lemondott az elnökségről, és kivonult a politikából.

Így alakult ki tehát az a tét nélküli helyzet, hogy ami egyszer gondolatként megfogan egy kormánypárti képviselő fejében, és törvénytervezet formájában a Parlament elé kerül, abból egészen biztosan törvény lesz.

Beindult a törvénygyár

A kétharmados kormányszövetség egyből beindította a rakétákat, pár hét leforgása alatt átalakította a teljes közigazgatást, minisztériumokat vont össze, és futószalagon gyártotta a törvényeket.

Ahogy az egy kormányváltáskor lenni szokott, az állami szervek fői tömegével hullottak, és a párthoz lojális arcok kerültek a vezetői székekbe. Még a köztársasági elnöki székbe is saját figurájukat ültették, aki nem is titkolta, hogy a törvénykezésnek „motorja”, nem pedig akadályozója óhajt lenni.

A minisztériumokban is tömegével mondtak fel a közszolgáknak, miután az új kormány hamarjában megszavazott egy törvényt, mely lehetővé tette az indoklás nélküli elbocsátást a közszférában.

Féktelenül

Az alkotmányos rend felett őrködő Alkotmánybíróság hatáskörét is jelentősen megnyirbálták. Nem elég, hogy beültették a szakmailag megkérdőjelezhető ex-Orbán kancelláriaminiszter Stumpf Istvánt a jelenleg tíztagú szervezet soraiba, de még a gazdasági tárgyú törvények megsemmisítésében is korlátot szabtak nekik aktuálpolitikai célok – nevezetesen a 98 százalékos különadó – miatt. Arról nem is beszélve, hogy ezentúl nem egy-egy tagot állíthatnak majd a parlamenti frakciók a jelölőbizottságba, hanem a pártok arányához kell igazodnia az összetételnek.

Hogy a Montesquieu-i hatalmi ágak szétválasztásán alapuló demokrácia képét – persze csak látensen – még inkább elhomályosítsák, egy törvénymódosítással bebetonozták legfőbb ügyészüket pozíciójába, és még érinthetetlenségét is biztosították. A jövőben ugyanis csak kétharmados többséggel lehet hozzányúlni az ügyészségről szóló törvényhez, emellett megszüntették a legfőbb ügyész interpellálhatóságát.

Tehetetlen ellenzék

Még egy egységes ellenzék sem tudna sok mindent kezdeni egy kétharmaddal rendelkező kormánypárttal, a mostani három frakciónál azonban nehezen lehetne összeegyeztethetetlenebb politikájú pártokat találni.

A Mesterházy-vezette MSZP-frakciónak esélye sincs szövetségesre találni a másik két párt személyében. A Vona Gábor irányítása alatt álló Jobbik-frakció épphogy csak nem köpi le őket. Az LMP is igyekszik önálló politizálást folytatni, habár a párton belül vannak halovány személyes vonzalmak mind az MSZP, mind a kormánypárt felé.

Ha mégis egyformán szavaznak esetenként az ellenzéki pártok, az csakis annak köszönhető, hogy nem értenek egyet a kormánnyal, azonban soha nem veregetnék hátba egymást.

Maga a kormány is más-más stratégiát alkalmaz a három frakcióval szemben. Az MSZP mintegy aduászként szolgál számukra, hiszen minden bűnt az ő kontójukra tudnak írni, és ezt hangzatosan a fejükhöz tudják vágni ülésről ülésre. A Jobbiktól mintha kissé tartottak volna, ezért több olyan intézkedést is eszközöltek, mellyel egyértelműen a szélsőjobboldali párt alá próbáltak tenni. Az LMP-t pedig eleinte próbálta magához édesgetni a kormánypárt, először kevés, mostmár semmilyen sikerrel.
@@
Parlamenti migráció

Nem sok látványos változás történt az országgyűlésben, amióta megalakult. Talán a legjelentősebb Szili Katalin kiválása volt a szociktól. Bár elemzők azt mondják, hogy a jelenlegi helyzet kedvezne egy új párt megjelenésének, kevés esély van arra, hogy ez a hiánypótló párt a Szili által létrehozott Szociális Unió lesz.

A következő kivándorló Ivádi Gábor volt, akinek kiválásával az LMP gyakorlatilag egyetlenegy polgármesterétől vált meg. Ivádinak nem tetszett ugyanis, hogy az LMP egyre inkább liberális eszméket képvisel ahelyett, hogy megmaradt volna ökopártnak. Ivád polgármestere fájlalta, hogy az önkormányzati választások után egyértelműen kijelenthetően fővárosi bázissal rendelkező párt keveset törődik a vidékkel.

A Jobbik pedig Pősze Lajosnak intett búcsút, akinek nem tetszett, hogy a Jobbik egyre inkább egy fröcsögő, rasszista irányvonalat vesz fel. Bár cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint tagokat próbált kiszervezni a pártból, kérdéses, hogy miért a Jobbik kezdeményezte a politikus eltávolítását.

Belháborúk

Nem volt olyan párt az elmúlt időszakban, amelyikkel kapcsolatban ne merült volna fel, ha nem is a szakadás, de a belső konfliktusok híre.

A Fidesznél először Matolcsyval kapcsolatban jött szóba, hogy leváltják a Nemzetgazdasági Minisztérium éléről. Bár Orbán próbálta gyorsan megnyugtatni a kedélyeket, és hangsúlyozta, hogy Matolcsy a jobbkeze, hatalmát egyre inkább átcsoportosítják a Fellegi-vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz. Emellett az időközben főpolgármesterré választott Tarlós is folyamatos kirohanásokat intéz Matolcsy ellen.

Az elmúlt hetekben Navracsics is szembe fordult az egyébként frakciófegyelemre okosan játszó pártakarattal. Legalábbis egy Rogán által beterjesztett médiatörvénnyel kapcsolatban. Orbán láthatóan Rogán mellé állt, ugyanis a törvényjavaslat azóta megszavazásra került.

A nyugdíjrendszer átalakításával már többen nem értettek egyet a kormánypártból, hiszen sokan nem jelentek meg a szavazáson, és olyanok is voltak, mint például Navracsics, aki nem szavazott.

Fletófíling

Az MSZP-n belül egy személyen és körén megy a belső civakodás, ez nem túl meglepő módon szeretett Gyurcsány Ferencünk, aki pár hónapja létrehozta a Demokratikus Platformot. A párton belül sokan úgy látják, talán jobb lenne, ha a platform a párton kívülre helyeződne át. Valószínűleg mindenkinek jót tenne, hogyha ami késik, az nem is múlna.

A Jobbikkal kapcsolatban is elkezdődtek a híresztelések, hogy több oldalról is rágják belülről a pártot. Állítólag egyre inkább érezhetően különválik egy mérsékeltebb és egy radikális vonal. A pártban többen is vannak, akik nem annyira szívesen vállalnak szolidaritást például Budaházy György vagy a Magyar Gárda ügyével. Pősze kiebrudalása is ezt támasztja alá.

Az LMP-nél felmerült, hogy két irányba húzódó vonulat súrlódik egymással. Az egyik a Schiffer-féle csoport, mely a hírek szerint hajlandó lett volna a Fideszhez közeledni, a másik pedig Karácsony Gergő nevével fémjelezhető, aki állítólag inkább a szocialistákkal szövetkezett volna.

Mit hozhat 2011?

Ha a Fidesz továbbra is ilyen szellemben folytatja a kormányzást, ami egyébként elég valószínűnek tűnik, egyre erősebb lesz az ellenállás mind az ellenzéki pártok, mint a civil szervezetek, mind az állampolgárok részéről.

Kétharmaddal ugyan mindent meg lehet tenni, és a közvélemény-kutatások továbbra is azt mutatják, hogy – bár csökkenő mértékben – a kormány támogatottsága igen nagy a lakosság körében, a kérdés az, hogy meddig lehet a lufit fújni. Vagy talán helyesebben: érezni fogja-e a kormány, hogy meddig lehet fújni a lufit?