Bűnügy

Baltával rontottak egy idős asszonyra

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy 76 éves asszonyt, akit nagycserkeszi lakásában puszta kézzel, majd baltával bántalmazott egy 25 éves férfi szerdán - közölte a rendőrség.

Az egyedül élő asszony hajnalban arra ébredt, hogy valaki van a házában; a sötétben az idegen kézzel és baltával többször megütötte, majd elfutott – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az idős nő a közelben lakó polgárőr ismerősét hívta fel telefonon, aki értesítette a rendőrséget; a gyanúsítottat nem sokkal később a körzeti megbízottak fogták el. Az asszonyt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Az eddigi adatok szerint a fiatal férfi lopni akart áldozatától, 41 éves társa pedig, akit reggelre szintén elfogtak, kint figyelt – tájékoztatott a százados. A rendőrség felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete és súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.