Külföld
Leváltották a külügyminisztert
Az iráni államfő hétfőn leváltotta Manusehr Mottaki külügyminisztert, és az iráni nukleáris program vezetőjét nevezte ki ügyvezető külügyminiszternek - jelentette a Mehr nevű félhivatalos hírügynökség.
A leváltás oka egyelőre ismeretlen. "Értékelem igyekezetét és külügyminiszterként tett szolgálatait" – írta Mahmúd Ahmadinezsád a leváltott Manusehr Mottakinak anélkül, hogy a leváltás indokát közölte volna. A Mardomsalari nevű, reformista irányultságú iráni internetes oldal szerint Mottaki nem igazodott kellőképpen Ahmadinezsád nézeteihez és külpolitikai elgondolásaihoz.
Az elmúlt évben az iráni média beszámolt arról, hogy több parlamenti képviselő Manusehr Mottaki leváltását szorgalmazta arra az esetre, ha az ENSZ újabb szankciókat léptet életbe Irán ellen atomprogramja miatt. Ez júniusban bekövetkezett, és a történyhozók azzal vádolták a külügyminisztert, hogy nem volt elég erős és meggyőző képviselője Iránnak a nemzetközi porondon.
Forrás: MTI