2024. április 19. - Emma

Német-francia nukleáris egyezkedés

Diplomáciai források szerint közvetlenül a lisszaboni NATO-csúcstalálkozó pénteki kezdete előtt kompromisszum született Németország és Franciaország között abban, hogy az atlanti szövetség által elfogadandó új stratégiai koncepcióban miként szóljanak a nukleáris fegyverek kérdéséről.
2010. november 19. péntek 16:38 - HírExtra
A stratégiai koncepció tervezetében szerepel az, hogy a NATO az Egyesült Államok európai rakétavédelmi terveihez kapcsolódóan meg akarja teremteni a szövetség európai területének teljes védelmi lefedettségét ballisztikus rakéták esetleges támadása ellen.

A németek ezzel a tervvel szoros összefüggésben hangsúlyosan szerettek volna szólni a nukleáris leszerelés szükségességéről, amit azonban az önálló atomütőerővel rendelkező franciák mindenképpen el akartak kerülni. Az említett diplomáciai források szerint végül olyan diplomáciai megoldást találtak, amely mindkét fél részéről engedményt jelent. A franciák letettek arról, hogy a rakétavédelmet csak a nukleáris elrettentés "kiegészítő elemeként" említsék a dokumentumban. A németek ugyanakkor elálltak attól, hogy nukleáris leszerelésről úgy szóljanak, mint ami a rakétavédelem révén előálló új lehetőség. A nukleáris fegyverektől való megszabadulásra irányuló törekvést nem is a rakétavédelmi fejezetben fogják megemlíteni. A nukleáris leszerelésnek - kívánja továbbá hangsúlyozni a NATO - "egyidejűnek és kiegyensúlyozottnak" kell lennie.

A NATO kétnapos lisszaboni csúcstalálkozóján a szövetség új stratégiai koncepciójának - azon belül a rakétavédelem tervének - az elfogadása mellett a szövetség belső reformjáról is dönteni szándékoznak. Emellett a NATO vezette afganisztáni nemzetközi haderőhöz, az ISAF-hoz hozzájáruló államok - amelyek száma a nem NATO-tagokkal együtt immár csaknem ötven - külön "Afganisztán-csúcsot is tartanak szombat délelőtt, a NATO-csúcs égisze alatt. Szombat délután a 28 NATO-ország állam-, illetve kormányfője Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel tárgyal. Ezzel kapcsolatban James Appathurai NATO-szóvivő pénteken újságírók előtt idézte Anders Fogh Rasmussen főtitkár azon kijelentését, hogy a NATO új alapokra kívánja helyezni Oroszországgal való együttműködését.

Ennek esélyeiről derűlátóan nyilatkozott a Lisszabonba utazó Angela Merkel német kancellár. A NATO fel akarja ajánlani az oroszoknak, hogy saját rakétavédelmi rendszerük működjön együtt a megteremtendő NATO-rendszerrel. Merkel szerint az oroszokat a lehető legszorosabban be kell vonni. A kancellár úgy vélekedett, hogy a lisszaboni találkozó "mérföldkőnek" bizonyulhat a NATO-orosz viszonyban.

Barack Obama amerikai elnök - aki Lisszabonban a NATO-csúcs után az Egyesült Államok és az Európai Unió kétoldalú csúcstalálkozóján is részt vesz - spanyol, illetve portugál lapokban megjelent állásfoglalásában az emberiség történelme legsikeresebb szövetségének minősítette a NATO-t. Hangsúlyozta, hogy sem az Egyesült Államok, sem pedig Európa nem képes egymagában megbirkózni a világ mai kihívásaival.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását