2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Talmácsi 8. lett Estorilban

Talmácsi Gábor a 8. lett Estorilban, a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Portugál Nagydíján, a Moto2 kategóriában.
2010. október 31. vasárnap 16:14 - HírExtra
A magyar versenyző az élről indulhatott, miután a heves eső miatt törölték a szombat délutáni időmérő edzést, s a versenybíróság úgy döntött: a pole pozíció a három szabadedzés legjobbját, vagyis Talmácsit illeti meg.

A rajt után átmenetileg volt harmadik is, de gyorsan sikerült visszavennie a vezetést, majd sokáig az éltrióban száguldott. Tíz kör megtétele után azonban az üldözőbolyból többen is utolérték, s előbb a negyedik pozícióba szorult vissza, aztán még hátrább került, s végül is a nyolcadik helyen intették le. Így is előrébb lépett a világbajnoki pontversenyben, amelyben az utolsó GP-verseny előtt a hatodik.

"Nagyon érdekes verseny volt - idézte menedzsmentje hírlevele a magyar motorost. - Sajnálom, hogy a vége így alakult, én mindent megtettem, ma ennyire futotta. A motorom összességében nem volt rossz. Azok a problémák, melyek a tengerentúli versenyen hátráltattak, most egyáltalán nem jelentkeztek, és ez mindenképpen pozitív előrelépésnek számít. Az utolsó parabolika kanyarban és az első kanyarban féktávon voltak gondjaim, ott vesztettem a legtöbbet a többiekhez képest. A verseny hajrájában éreztem még annyi tartalékot, hogy képes legyek harcba szállni akár a dobogós helyért is, de Alex de Angelis manővere, amit nem tartok éppen a legkorrektebbnek, nagyon kizökkentett a ritmusomból, és már csak annyira futotta az utolsó körben, hogy leszedjem Aegertert. A tabellán feljöttem a hatodik helyre, és ezt már szeretném is megtartani a végéig. Jövő héten Valenciában zárul az idei szezon, ahol szeretnék egy szép eredménnyel búcsúzni az első Moto2-es idénytől."

A 125 kcm-eseknél az eső miatt a hetedik körben megszakították a versenyt, majd az újraindítást követően csak kilenckörös volt a viadal, amelyet a spanyol Marc Marquez nyert meg.

Eredmények:

Moto2 (26 kör, 108,732 km össztáv):
-----------------------------------
1. Stefan Bradl (német) 46:59.723 p (138,820 km/ó átlagsebesség)
2. Alex Baldolini (olasz) 0.068 mp hátrány
3. Alex de Angelis (San Marinó-i) 2.830 mp h.
...8. Talmácsi Gábor 3.952 mp h.

A világbajnoki pontverseny állása 16 verseny után (még 1 van hátra): 1. Toni Elías (spanyol) 271 pont - már világbajnok, 2. Julián Simón (spanyol) 185, 3. Andrea Iannone (olasz) 179, ...6. Talmácsi Gábor 103
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását