Belföld

Mi lesz az Alstom üggyel?

Kovács Kázmér, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese szerint a bíróság csak akkor helyezheti hatályon kívül a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) jogerős határozatát az Alstom metrókocsik típusengedélyének visszautasításáról, ha az jogszabályba ütközik.

Az NKH hétfőn közölte, hogy jogerősen visszautasította az Alstom Metropolis típusú szerelvénye végleges típusengedélyének kiadását, a határozatot már csak bíróságon lehet megtámadni.

Kovács Kázmér az MTI megkeresésére kedden azt mondta, mivel a közlekedési hatóság eljárása kétfokú volt, a bírósági szakaszban a Fővárosi Bíróság csak első fokon fog eljárni, és ennek végén jogerős határozatot hoz. Ebben elutasíthatja a keresetet; hatályon kívül helyezheti az NKH határozatát vagy annak bizonyos részeit akkor, ha jogszabályba ütköznek, de nem változtathatja meg.

A meglévő adatokat, amelyek alapján az NKH a határozatát hozta a bíróság, már nem mérlegelheti – hangsúlyozta. Az így hozott jogerős bírósági határozattal szemben a Legfelsőbb Bírósághoz lehet fordulni felülvizsgálati kérelemmel, de a rendkívüli jogorvoslat még szűkebb lehetőségeket nyújt a határozat hatályon kívül helyezésére – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy ez az eljárás meddig tarthat, Kovács Kázmér azt mondta, ha bizonyítás felvételére kerül sor, akkor jóval több időt vehet igénybe, ráadásul a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságok nagyon túlterheltek.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.