Sztárhírek
Csata fátyolban
Az eddigi legnagyobb összecsapásnak lehetünk szemtanúi a Viasat3 Négy esküvő című műsorának mai adásában. Lássuk a részleteket!
A hihetetlen szóváltást az okozta a leendő feleségek között, hogy az egyik felük igen komolyan tekintett a műsorra, míg a másik felük csupán játékként vett részt a showban. A legnagyobb perpatvar Szilvi és Dalma között zajlott le.
– Nekem játék volt ez a műsor, mi azért neveztünk be a férjemmel, hogy bónuszként esetleg nyerhessünk még egy nászutat. Mivel esküvőszervező a szakmám, ezért én úgy pontoztam a lányokat és a lagzijukat, hogy az ő stílusukhoz mi áll a legjobban, és a lehetőségeikhez képest mindenből ki tudják-e hozni a maximumot – közölte Szilvi. A hölgy legnagyobb ellenlábasa Dalma táncoktató volt, aki mindent elkövetett azért, hogy férjével megnyerjék a versenyt.
A döbbenetes szóváltást az okozta az arák között, hogy volt, aki véresen komoly harcnak fogta fel a műsort, miközben mások csupán játéknak tekintik a versenyt. A legnagyobb ellentét Szilvi és Dalma között zajlott.
– Persze, hogy a fődíjon járt az eszünk! Azért neveztünk be a műsorba, hogy nyerjünk. Szilvitől, bevallom, valami pluszt vártam, hiszen a szakmája az esküvőszervezés. Őszinte típus vagyok, emiatt persze voltak nézeteltérések a műsorban – fedte fel lelkének mélységét Dalma.