Bűnügy
Két motor és autó karambolozott
Két motorkerékpár és két személyautó ütközött össze vasárnap Tapolca és Sümeg között, és a balesetben öten sérültek meg - közölte a rendőrség.
Egy 40 év körüli kaposvári motoros Sümeg felől haladt Tapolca irányába, amikor járművével egy kanyarban – eddig ismeretlen okból – áttért az úttest túloldalára, és ott összeütközött egy szemből érkező személyautóval – mondta Bankó Magdolna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A balesetet okozó motoros ezután átvágódott az eredeti sávjába, ahol hátulról belehajtott egy másik motoros. A második motoros az ütközés következtében szintén áttért az úttest túloldalára, és ott összeütközött egy szemből érkező másik személykocsival – tájékoztatott a sajtóügyeletes.
A második motor kigyulladt, teljesen elégett, és totálkárosra tört a balesetet okozó motor, valamint a vele ütköző személykocsi is – tette hozzá.
Az elsőként ütköző személykocsi vezetője nem sérült meg, viszont a járműben hátul egy 10 éves gyermek ült, akit súlyos sérülésekkel mentőhelikopter szállított a veszprémi kórházba – mondta az ügyeletes. A motorok vezetői súlyosan, utasaik könnyebben sérültek meg – ismertette Bankó Magdolna.
A mentőktől származó korábbi hírek is több súlyos sérültről szóltak, de akkor még úgy tudták, hogy a balesetben – amelynek helyszínére két mentőhelikoptert és rohamkocsit is küldtek – egy motorkerékpár és egy személyautó ütközött össze.
Forrás: MTI