2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Karsai mindent megtett, hogy ötszáz munkahelyet teremtsen a városban, számításait a MOL és az egymillió új munkahelyet ígérő Fidesz alaposan keresztülhúzta. MOL-os offshore cégek és gázmaffia lenne a háttérben?
2010. október 1. péntek 15:20 - HírExtra
Elgázosított ötszáz munkahely

Előző írásunkból
kiderült, hogy Battonya polgármestere, Karsai József minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy a városban megépüljön a MOL inertgázára alapuló kiserőmű, melynek hulladékvizéből több hektáros üvegházakat üzemeltetett volna a képviselő, ami az igen magas munkanélküliséggel küszködő térségnek ötszáz új munkahelyet biztosított volna.

Május közepén úgy tűnt, minden rendben van, hangfelvételünk is azt támasztja alá, hogy a beruházásban társtulajdonos battonyai polgármester és a szegedi Szeviép Kft. igazgatóságának elnöke, Baranyi Sándor már az utolsó simításokat végezték, ha egy-két milliós kenőpénz árán is, de minden bürokratikus akadályt elhárítottak a beruházás útjából, ráadásul megtermelt energiájukat a magyar állam a piaci ár duplájáért vásárolta volna meg 8,5 éven keresztül.
Mégsem lett az egészből semmi.

A kormányváltás után a Fidesz hamar rájött a turpisságra, ez augusztus 21-én meg is jelent a médiában. Karsai talán még ekkor sem fogott gyanút, hogy valami gáz lesz az erőmű körül, azonban szeptember elején kész tények elé állították: a MOL egyoldalúan felmondta a Battonyai Erőmű Kft-vel kötött szerződést, azt pedig csak sejteni lehet, hogy valószínűleg a Bajnai kormány egyik utolsó döntése (ez szavatolta az áram magasabb átvételi árát) állhat a háttérben és a MOL a kormány nyomására bontotta fel az egyébként számára előnyös szerződést.

Nézzük, mi lehet a háttérben. Ne felejtsük el, hogy Karsai befolyását kihasználva, nyomást gyakorolva és kenőpénzt a szerződésbe csúsztatva indította útjára a battonyai erőművet, az üvegházakat és az ötszáz új munkahelyet. Tegyük csak margóra.

Gázár támogatástól bányajáradékig

Sokan felháborodtak azon, hogy Karsai József „eredményesen lobbizott a kitermelési költség csökkentéséért. Párttársai segítségével az Országgyűlés 65 százalékról 8 százalékra csökkentette a bányajáradékot Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején” (HírTV.hu).

Ez valóban így történt, a battonyai polgármester azonban jól emlékszik az előzményekre. „2004-ben Meggyessy Péter 65 százalékra vitte fel a jövedéki adót az 1998 előtt fúrt kutakra, ebből fedezte az akkorjában bevezetett gázár támogatásból adódó költségvetési hiányokat. Később mi azt kértük, hogy ezt csökkentsék vissza 10-12 százalékra és csak az inertgázra vonatkozóan. Arról az inertgázról van szó, amit drága pénzen visszasajtolnak a földbe és egy fillér adó nincs rajta. A MOL-nak most a visszasajtolás is pénzbe kerül.”

A 65 százalékos adó mellett tehát nem érte meg kitermelni az alacsony fűtőértékű gázt, azonban a Gyurcsány kormány döntésével újra gazdaságos lett a kitermelése. A MOL a hetekkel ezelőtti szerződésbontással tehát úgy tűnik, a nemzeti olajtársaság inkább drága pénzen visszasajtolja a gázt, pedig ha kitermelné, akkor kevesebb pénzébe kerülne és ötszáz munkahely is létrejönne, ami elméletileg a felelős kormányunk legfontosabb célja.

Gordos kulcsszerepben


Időközben befutott az Európai Bizottság jelentése, mely szerint a magyar kormány a bányajáradékok fizetése kapcsán diszkriminatív módon támogatta a MOL-t, az olajipari cégnek ezért most 30,3 milliárd forintnyi összeget és az ezután felszámolt kamatokat kell visszafizetnie.

Az Európai Bizottság megállapítása szerint a magyar kormány és a MOL között köttetett 2005. évi megállapodás, valamint a magyar bányászati törvény 2008. évi módosítása olyan pénzügyi előnyt jelentett az olaj- és gázipari cég számára, amely az uniós állami támogatási szabályok értelmében nem élvezhet mentességet.

Valószínűleg ez a jelentés játszhat kulcsszerepet abban, hogy a MOL felbontotta a szerződését Battonyával. Ugyanakkor érdekes motívum a történetben, hogy a Népszabadság értesülése szerint augusztustól a MOL magyar vállalati kapcsolatokért felelős igazgatójaként folytatta pályafutását Gordos Péter, az előző kormány energetikai szakállamtitkára.

Az a Gordos, aki segítette Karsait a szerződés megkötésében, mostanában vállalati kapcsolatokért felelős igazgatóként tevékenykedik a nemzeti olajtársaságban úgy, hogy államtitkársága idején jöttek létre az EU által bírált szerződések, többek közt Karsai erőműve.
És Gordos szépen fel is bontotta azt, amit pár hónapja elintézett Karsainak…

"Hat milliárdos pert indítunk"


Talán ezért is fakadt ki Karsai József, láthatóan nem tudta még megemészteni, hogy az izzasztó és idegőrlő lobbitevékenysége kárba veszett ötszáz munkahellyel együtt.

„A MOL részéről malőr történt sajnos, visszamondta a gázszerződést, hat milliárdos pert indítunk. A megnyerése után a mi 24 százalékunkból meg termálvízre épülő üvegházakat építünk. dupla mennyiségben és nem a MOL gázával.” – mondta az MSZP-s exképviselő a HírExtrának.

„Jogos a MOL harmincmilliárdos büntetése. Semmirevaló, nulla cég, amelyik a földünk alól törvénytelenül vizet szállít Algyőre. Lassan összedől Battonya, mert több milliárd köbméter vizet visznek ki az olajjal és a gázzal. És erre visszavonják a szerződést, erre alapul a mi 1,7 milliárdos elnyert uniós pályázatunk. Az unió így meg visszakéri.” – így Karsai.

A jelek szerint tehát Battonyán begyűrűzhet a Gyurcsány kormány idején elfogadott, MOL-nak kedvező törvény, amit annak idején Karsai József is megszavazott. Erre mit is mondhatnánk?

Törheti majd a bíróság a fejét, hogy mit döntsön a faramuci helyzetben, ugyanis Battonya pert indít a MOL Zrt. ellen, „elmaradt haszonként és elmaradt pályázati pénzként pörölni tudjuk a MOL zrt-n. Ebből megcsináljuk az erőművet és a magunk gazdája leszünk.”

Brit szigeten mossák a MOL szennyesét?

Tovább üti a vasat Battonya polgármestere, megrögzött (?) offshore ellenesként a MOL pénzmosásairól beszél: „ százötven kft-be kiszervezik a MOL munkáit. A pályázatoknál három cég pályázik, ebből az egyik a mol kiszervezett cége és kettő semleges cég. Dupla áron a MOL- ból kiszervezett nyeri meg. Mi is pályáztattunk az energiaparkhoz MOL-ost meg nem MOL-ost . a MOL-os nyolcszoros áron ajánlotta ugyanazt. A MOL- ból csak úgy lehet kimosni a pénzt, hogy a vállalat kiszervezi különböző kft-knek a munkát. A hatalmas MOL saját területét egy Rotary cég fúrja dupla áron. Ez a Csányi cége. Hát mindent a Rotary csinál? Persze hogy így könnyű."

Lehet valami igazság felháborodott szavaiban, hiszen éveken át ütötte a MOL-t, hogy legyen kedvező szerződése a battonyai erőműnek. Csányi emlegetésére felkaptuk a fejünket.
A Karsai által Rotaryként emlegetett cég a ROTARY Fúrási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, nagykanizsai székhellyel. A cég jegyzett tőkéje egymilliárd-harmincnyolcmillió-hetvenkettőezer forint.

A Népszabaság 2008-as információi szerint
az olajfúró cég új tulajdonosa a horvát Crosco Integrated Drilling & Well Services. Ezzel a Rotary néhány év alatt furcsa kört írt le, hiszen a Crosco a 25 százalék erejéig a Mol kezében lévő horvát INA érdekeltsége. Márpedig a kőolajkutató magyar céget 2003-ban éppen a MOL-tól vásárolta meg az alumíniumipari befektetőként ismert Tolnay Lajos érdekeltsége hárommilliárd forintért.

A Crosco már korábban is vett rotarys vagyont: még a molos korszak idején megszerezte a kőolajkutató cég külföldi érdekeltségeit (azt megelőzően, hogy a MOL bevásárolta volna magát az INA-ba).

Az INA 2009-es üzleti jelentése szerint az INA-n belüli Crosco csoport tulajdonosi hátterében fellelhető egyik cég az adóparadicsomként emlegetett Guernsey-szigeteken van bejegyezve.

Csányi Sándort nem leltük meg a háttérben, ugyanakkor Karsai szavait alátámaszthatják a gyorsnyomozás eredményei.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását