2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Mivel csökkenthető a rák kialakulása?

A rendszeres testmozgást végző nőknél harminc százalékkal kisebb lehet a méhbelhártya rákos elváltozásának kockázata - állapították meg amerikai kutatók.
2010. szeptember 29. szerda 16:31 - HírExtra
Az Egyesült Államok Országos Rákintézetének munkatársai 14 korábbi tanulmány eredményeit elemezve megállapították, hogy a mozgásszegény életmódot folytató nőkhöz képest 20-40 százalékkal kisebb a méhbelhártya-daganat kialakulási kockázata azoknál, akik életében jelen van a rendszeres fizikai aktivitás.

A tanulmányt a British Journal of Cancer című szakfolyóirat online kiadása szerdán tette közzé.
Korábbi vizsgálatok már rámutattak arra, hogy a testmozgás csökkentheti többféle ráktípus - így a mell-, a vastagbél- és a vesedaganat - kifejlődésének kockázatát. A mostani tanulmány szerint hetente ötször legalább húsz perces mozgásra van szükség a jótékony hatáshoz.

A fejlett országokban 40 nőből egynél alakul ki átlagosan a méhbelhártya rákja (endometriális rák). Steven Moore kutatásvezető és munkatársai olyan tanulmányokat is áttekintettek, amelyek az ülés és a méhrák közötti kapcsolatot elemezték. Megállapították, hogy a napi kilenc órás vagy annál hosszabb időtartamú ülés megkétszerezte a nőknél az endometriális rák kockázatát azokhoz képest, akik naponta három óránál kevesebbet ültek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását