Gondolataink

Vérmezői esti mese – tyúklopások margójára

Péntek este hét, Déli pályaudvar. Három bőrkabátos zsíros hajú férfi és egy véresre vert anyuka esetének elbeszélése a tyúklopás margóján.

Péntek délután két barát megbeszéli, hogy elütik az estét egy-két pohár sör mellett, és megbeszélik az elmúlt hét eseményeit: kivesézik a világ és az élet nagy dolgait . A találka helyszíne a Krisztina tér este hétkor, a sörös légyott a Déli pályaudvar aljában létesül, a barátok által „Kék párducként” emlegetett hangulatos ivóba tartanak, s közben kibontakozik egy péntek esti történet…

Zakó vagy kabát?

Két ember botorkál át a forgalomban a Vérmező felé. Az egyik „szedd össze magad bazdmeg, állj fel, ne legyél szar” kiáltások közepette rángatja magával a szemmel láthatóan magatehetetlen társát. Negyven év körüli bőrkabátos, megviselt arcú, zsíros hajú pacákok. A villamossínekig jutnak, ahol az egyik- megsokszorozva a tömegvonzás erejét- hozzátapad a sínekhez, a másik meg sehogy se tudja felrángatni onnan.

Már odébb is állnánk, amikor egy óvatlan pillanatban a földön fekvő felpattan és magabiztosan, de szánalmasan nevetséges tempóban fut a Déli felé. A másik követi. Bejutnak az árkádok alá, a menekülő már a lépcsőknél tart, mindjárt eléri a metró bejáratát, de üldözője egy hatalmas hátbarúgással leküldi a földre.

A lépcső márványkorlátainak jótékony takarásában, csak találgatjuk, hogy a földön fekvő vesére vagy gerincre kapja a rúgásokat. Befut a porondra egy eddig ismeretlen – szintén bőrkabátos, ősz, hosszú hajú – pacák, és beszáll a rúgásba. Dermedten bambuljuk, szavak nélkül számoljuk, hogy hányat kap fejre és gerincre a földön fekvő.

Sajnáljátok?

Két köpésre mellettünk taxisok nézik szotyizva a drámát, kedvenc Párducunk egyik pincérje kommentálja is az eseményeket. Egy horgas orrú – hosszú, fekete haj, bőrkabát – csávó odalép hozzánk:

„Ne sajnáljátok. A délután annak az őszhajúnak, amelyik rúgja a fejét, megverte a hatvan éves anyját itt az aluljáróban, aztán meg elszedte a pénzét. Felszakadt az öreglány arca. Aztán visszajött a fiával és megmutatta neki, melyik volt az. Mert vannak itt ketten, nemrég jöttek ki a börtönből. Idejöttek, este megverik a csöveseket és elszedik a pénzt, amit a szerencsétlenek összekoldultak fagyoskodva.”

A háttérben közben hangtalanul, márványfal mögött zajlik az önktörvényű igazságszolgáltatás, mi meg anyánkra gondolunk. Meg magunkra, hogy mit rúgnánk azon, aki kirabolja az anyánkat fényes nappal. Közben az ősz hajú ráun a dologra, sétál egy kört, de biztos eszébe jut az anyja, mert visszamegy még egy fejberúgásra.

„Ti nem ezt csinálnátok ha megvernék az anyátok?”  – teszi fel a költőit a hosszú fekete haj, majd köp egy jó nagyot.

Bemegyünk a Párducba, megrendeljük a sörünket és mormogunk egy „de”-t.

A harmadik brüsszeli csipkénél tartunk, amikor a félhomályos műanyagablakon átszűrődik egy rendőrautó megkülönböztető jelzése.

Mentő nem érkezett.

Tyúklopás volt.

„Megúszta a Vérmezőt a szemétláda” – lép be a kocsmába a hosszú fekete haj.

Önbíráskodás
Az önbíráskodás (nemzetközi szóval vigilantizmus) a törvény megszegése azzal a szándékkal, hogy büntetést nyerjen az olyan bűn, amelyet az önbíráskodó szerint a bűnüldözés nem, vagy nem megfelelőképpen büntet.

A magyar jogi definíció szerint a köznyugalom elleni bűncselekmények csoportjába tartozó bűntett.

A történészek és az újságírók sok egyént és csoportot definiáltak önbíráskodóként a világ minden táján. Az önbíráskodás egyik kedvenc témája a dokumentum és fikciós műfajoknak: az önbíráskodókat gyakran a gonosz ellen lázadó hősnek állítják be, máskor pedig meggondolatlannak, torzultnak, kegyetlennek.

A világon sokfelé alakultak a történelem folyamán önbíráskodó csoportok és mozgalmak. Nem sorolják közéjük a szintén sokfelé létező, a törvények betartását szem előtt tartó polgárőr és „környékfigyelő” csoportokat. 

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.