Bűnügy

Barátja verhette halálra a 16 éves lányt?

Barátja verhette agyon azt a 16 éves lányt, akinek a holttestét hétfőn találták meg Pécsen, a Siklósi úti felüljáró közelében, egy üresen álló épületben. A rendőrség a 18 éves fiatalembert őrizetbe vette és kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A feltételezett elkövetőt az áldozat megtalálását követő három órán belül azonosította és elfogta az ügy felderítésére alakult nyomozócsoport – közölte Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

Mint hozzátette, a 18 éves fiatalember tagadja, hogy ő gyilkolt volna, de a párhuzamosan kihallgatott mintegy tíz tanú elmondásai alapján kiderült: megromlott kettejük viszonya, a lány szakítani akart, a barátja ezért már korábban halálosan megfenyegette őt.

"A fiatalember ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás. Őrizetben van, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását" – mondta a szóvivő.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.