Külföld

Martonyi bemutatta a magyar törekvéseket

Bemutatta a magyar európai uniós elnökség törekvéseit Martonyi János az osztrák külképviselet-vezetők előtt hétfőn Bécsben, a diplomaták éves értekezletének vendégeként.

Az előadását követő sajtótájékoztatón a külügyminiszter jelképes és gyakorlati szempontból is lényegesnek nevezte, hogy beszédet tarthatott az értekezleten. Mint mondta, egyfelől rendkívüli megtiszteltetésnek tartja a meghívást, amely jól kifejezi a két ország közti kapcsolatok szintjét. Másfelől konkrét lehetőségnek látja arra, hogy a diplomáciai képviseletek szintjén is együttműködjön Ausztria és Magyarország a magyar elnökségből fakadó feladatok megoldásában.

Az elnökség alatt a magyar érdekek azonosak az európai integráció erősítéséhez és mélyítéséhez fűződő érdekekkel, és ennek fényében a legfontosabb magyar érdek az, hogy az elnökségből fakadó feladatokat a lehető legjobban ellássa Magyarország – mondta Martonyi. "Ha eleget tudunk tenni ennek a kihívásnak, akkor erősítjük az ország tekintélyét, szerepét, befolyását az európai integráción belül és ez a legfontosabb magyar érdek" – fejtette ki a külügyminiszter.

Osztrák kollégája, Michael Spindelegger kiemelte az európai intézményeket illető kérdésekben való együttműködést is, különösképpen a létrejövőfélben lévő Európai Külügyi Képviselettel kapcsolatban. Ezzel összefüggésben rámutatott, hogy a jelenlegi osztrák külpolitika földrajzilag következetesen a Duna menti országokra és a Fekete-tenger térségének országaira összpontosít.

A két külügyminiszter kiemelte azt is, hogy Ausztria és Magyarország fokozni akarja külképviseleti együttműködését. Jelenleg öt közös vízumkiadó állomásuk működik, emellett hat helyen látja el a két ország egymás vízumképviseletét a schengeni térségen kívüli országokkal szemben.

A konzuli együttműködés fokozásának szándékát a két külügyminiszter már Martonyi első hivatalos ausztriai látogatása során, júliusban is jelezte. Mindkét külügyi tárcánál dolgoznak azon, hogy hogyan lehet ezt az együttműködést továbbfejleszteni. A szorosabb együttműködésnek költségvetési okok mellett politikai üzenete is van – mondta Martonyi János.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.