2024. március 29. - Auguszta

Mérsékelt fellendülés a világgazdaságban

A világgazdaság mérsékelt ütemben föllendül, habár vannak kockázatok a középtávú költségvetési konszolidáció szüksége miatt - így vélekedett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) első vezérigazgató-helyettese, John Lipsky.
2010. szeptember 5. vasárnap 13:02 - HírExtra
Minden rendben?

A Húszak (G20) pénzügyi vezetőinek dél-koreai értekezlete előtt Lipsky azt mondta, hogy "kétségkívül vannak kockázatok és kihívások, de a dolgok nagyjából az előrejelzéseinknek megfelelően alakulnak".

A kockázatok között fő helyen említette, hogy a kormányok tervezetten abbahagyják a gazdaság költségvetési-pénzügyi támogatását, és csökkentik az államháztartási hiányokat.

Az IMF júliusban 4,6 százalékra javította a világgazdaság idei növekedésére szóló előrejelzését az áprilisban jósolt 4,2 százalékról. A jövő évre szóló előrejelzését változatlanul hagyta 4,3 százalékon. Az IMF becslése szerint a világgazdaság összteljesítménye tavaly átlagosan 0,6 százalékkal csökkent a 2008-as, 3 százalékos növekedés után.

Az új csúcs

A Húszak november 11-12-én tartják legközelebbi csúcsértekezletüket a dél-koreai fővárosban, Szöulban. A témák között lesz a nemzetközi pénzügyi szabályozás és a világgazdaság egyensúlyos és fenntartható növekedésének kérdésköre.

Lipsky arról is beszámolt, hogy a mostani előkészítő értekezleten jól haladnak a megbeszélések az IMF igazgatótanácsának átalakításáról, de részletekbe nem bocsátkozott. A fejlődő országok nagyobb szóhoz szeretnének jutni a nemzetközi szervezetekben, köztük az IMF-ben, annak arányában, ahogyan mind többel járulnak hozzá a világgazdasághoz.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását