2024. május 8. - Mihály

Eltiltanák a köztársasági elnököt?

Nemrég nyújtotta be a Jobbik Magyarországért Mozgalom a sajtóban csak lusztrációs törvényként emlegetett alkotmánymódosítást. A törvénytervezet hátteréről az alkotmánymódosítás egyik benyújtóját, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, Szilágyi Györgyöt kérdeztük.
2010. augusztus 31. kedd 11:03 - Bakos András
Melyek voltak az alkotmánymódosítás előzményei?

Négy évvel ezelőtt a Jobbik már népszavazást akart erről kezdeményezni. Az Alkotmánybíróság azonban akkor alkotmányellenesség miatt nem adott ennek zöld utat. A mostani alkotmánymódosítás tervezetét Vona Gáborral a Jobbik elnőkével, és Staudt Gábor főpolgármester-jelölttel nyújtottuk be az Országgyűlésnek.

Hány képviselőt érinthet ez a Parlamentben?

A radikális párt javaslata
A Jobbik politikusainak törvénytervezete az alkotmányban rögzítené, hogy január 1-je után sem politikai, sem közigazgatási, sem állami tisztséget nem vállalhatnának azok, akik a rendszerváltás előtt bármilyen állami, párt- vagy rendvédelmi szervezetben vezető tisztséget töltöttek be. A javaslat szerint, akik 1990. május 21-e előtt vezető tisztséget töltöttek be, a jövőben nem politizálhatnának, nem lehetnének sem társadalmi, sem állami, sem önkormányzati szervezet vezetői, nem vállalhatnának vezető szerepet az államigazgatásban, a rendvédelmi szerveknél, a honvédségnél, a bíróságokon és az ügyészségnél, de állami tulajdonú vállalatok vezető és ellenőrző szervénél sem kaphatnának funkciót. (jobbik.hu)
Nem foglalkoztunk ezzel, hiszen ez az alkotmánymódosítás nem egyes személyekről szól, hanem az ország érdekében történne. Mivel nem volt rendszerváltás, ezért azok az emberek, akik a múltban magukhoz ragadták a hatalmat, most ugyanúgy irányíthatnak, csak már nem kommunistának, hanem demokratának hívják magukat.

Egyes hírek szerint ennek alapján Schmitt Pált is eltiltanák a politizálástól...

Az általunk benyújtott alkotmánymódosítás általános és elvi jelleggel szabályozza a képviselők jogállását. A részletszabályokat majd az egyes jogállási törvények fogják meghatározni.

Kimondhatjuk akkor, hogy a Jobbik cáfolja a Népszavában megjelent értesülést, amely szerint a köztársasági elnököt is eltiltanák a politizálástól?

Nem mondhatjuk ki, hiszen nem is foglalkoztunk azzal, hogy kik az érintettek az ügyben.
Véleményünk szerint, az elmúlt húsz év tapasztalatait is figyelembe véve, el kell érnünk, hogy a magyar politikai elit végre megtisztuljon az elmúlt rendszer vezetőitől.

Mely parlamenti pártok együttműködésére számítanak?

Óriási igény van arra, hogy végre lezárjuk a múltat és elkezdődjön az elszámoltatás. A felelősen gondolkodó politikai pártok közül mindenkinek a szavazatára számítunk, hiszen ez az alkotmánymódosítás az egész ország érdeke. A korábbiakban számos olyan intézkedésünk volt, amely az elszámoltatás felé tett volna lépéseket. Az eddigi tapasztalataink azonban nem azt mutatják, hogy a Fidesz is partner lenne az elszámoltatásban, pedig ezt ígérte választóinak a kampányban. Reméljük, most a kormánypárt is elgondolkodik az ő szavazóik által is határozottan támogatott indítványunkon. Az MSZP támogatásával ugyanakkor nem számolunk, hiszen az MSZMP utódpártja.

Történtek egyeztetések más politikai erőkkel ebben az ügyben?

Nem kerestük meg egyik parlamenti pártot sem. Nem szükséges erről egyeztetés, hiszen minden egyes képviselőnek felelősségteljesen kellene gondolkodni az ország múltjáról és jövőjéről. A törvény egyébként is úgy szól, hogy az egyes képviselőknek nem pártérdekek alapján, hanem saját belátásuk alapján kellene szavazni.

Mikor várható erről döntés?

A kétharmados kormánytöbbségtől függ az is, hogy egyáltalán tárgysorozatba veszik alkotmánymódosító javaslatunkat.
Forrás: HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását