Bűnügy

Baltával rontott ismerősére egy férfi

Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás és magánlaksértés megalapozott gyanújával vették őrizetbe azt a 44 éves férfit, aki baltával támadt az egyik ismerősére Bujon - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított hétfő este ittasan bement egy utcabeli férfi házába, és baltával a kezében kétezer forintot követelt egy korábbi munkavégzésért – ismertette Fülöp Gergely.

Követelésének úgy adott nyomatékot, hogy a balta tompa felével háton ütötte a 29 éves sértettet, majd a hűtőszekrénybe vágta az eszközt. Végül az állítólagos tartozás fejében egy mikrohullámú sütőt és egy mobiltelefont vett magához.

A vallomások szerint a két férfi korábban jóban volt, az elkövető egy baráti segítségként elvégzett közös kaszálás után kezdte követelni a kétezer forintot.

A szóvivő elmondta: az erőszakos bűncselekmények miatt többszörösen büntetett előéletű gyanúsított azzal fenyegetőzött, hogy elégtételt vesz, amint kiengedik a rendőrségről, ezért kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.