A Jobbik jelképesen átadta a Margit hidat
Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármesterjelöltje hétfőn jelképesen átadta a felújítás alatt álló Margit hidat, amelyet az eredeti tervek szerint ezen a napon kellett volna átadniuk a kivitelezőknek.
2010. augusztus 23. hétfő 13:32 - HírExtra
A politikus sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: megválasztása esetén mindenféleképpen felülvizsgálja a híd felújításának körülményeit, hasonlóan más, csúszással, illetve többszörös költséggel készülő fővárosi nagyberuházáshoz.
Staudt Gábor úgy fogalmazott, hogy a Margit híd felújítására szánt 30 milliárd forint még akkor is "horribilis összegnek" számítana, ha a híd időben elkészült volna, a beruházást szerinte ugyanis legfeljebb 16 milliárd forintból el lehetett volna végezni.
Kiemelte: a felújítás közvetett költsége akár a 30 milliárd forint többszörösére is rúghat, ha figyelembe vesszük a lakosság időveszteségéből fakadó nemzetgazdasági károkat, illetve a BKV pótlóbuszainak bérlésére fordított pluszkiadásokat.
A jobbikos politikus az indokoltnál hosszabb és nagyobb költségű építkezésért az elmúlt 20 év pénzügyi elitjét tette felelőssé, mondván, hogy az összes fővárosi politikai erő megszavazta a felújítás 30 milliárd forintos keretét.
Hozzátette: a földalatti vasutat 20 hónap alatt építették meg a XIX. században, pedig akkor még "jóval gyengébb eszközállomány" állt rendelkezésre ehhez.
Staudt Gábor választási szlogenjét idézve megjegyezte: "nem kell lopni és akkor lesz pénz mindenre".
Forrás: MTI