2025. május 6. - Ivett, Frida

Még mindig keresik az amerikai férfit

Továbbra sem találják a szombat este eltűnt idős amerikai férfit, akinek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Regécnél, a Borsó-hegy lábánál veszett nyoma.
2010. augusztus 9. hétfő 21:30 - HírExtra
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-nek azt mondta: újabb csoportokkal egészülnek ki a kutatásban résztvevők, hat kutyával, valamint speciális kereső szakemberekkel.

A gyalogos szolgálat mellett rendőrségi terepjárókkal is segítik a kutatást, a járművekkel hang- és fényjelzést adnak az érintett erdőrészben, hátha azokat észleli a férfi - tette hozzá Dobi Tamás.
Felhívta a figyelmet arra, hogy sötétedés után, hétfő éjjel sem adják fel a 77 éves férfi keresését, éjjellátó készülékeket is bevetnek.

Emlékeztetett arra, hogy az amerikai állampolgár rokonlátogatásra érkezett, és szombaton kora este tűnt el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Regécnél, a Borsó-hegy lábánál, ahol a légi katasztrófában lezuhant szlovák katonák emlékművét látogatta meg.

A férfi eltűnése ügyében az encsi rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, és nagy erőkkel keresik. A magyar származású férfi társaival a Borsó-hegyi emlékművet látogatta meg, amikor a hegyről lefelé terepjárójuk elakadt. A társaság elindult segítséget hívni, ekkor külön váltak.
Az idős férfi bement a regéci panzióba, majd onnan, miután látta, hogy traktorral elindultak menteni az elakadt terepjárót, visszaindult gyalog a hegyre. A férfi azonban a falu végén három irányba ágazó úton nem balra, a traktor után, hanem a középső úton ment tovább. Ott látták utoljára.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását