Bűnügy

Alsóörs: A rendőrt az abroncs vizsgálatakor ölték meg

Az Alsóörsön szerdára virradóra lelőtt rendőr az igazoltatásra megállított jármű abroncsait vizsgálta, amikor a lövések érték, a lövéseket körülbelül 40 méter távolságból adták le - mondta Lőrincz Edina, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a Központi Nyomozó Főügyészség a mai napon átvette a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon részben hivatalos személy ellen több emberen elkövetett emberölés miatt indult bűnügy nyomozását. A főügyészség hatáskörét az alapozza meg, hogy az emberölés egyik sértettje szolgálatban lévő rendőr volt – tette hozzá.

Mint mondta, az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a rendőr főtörzsőrmester éppen az igazoltatás alá vont jármű gumiabroncsainak vizsgálatát végezte, és éppen "hajlott testhelyzetben volt", amikor a lövések érték. A lövéseket körülbelül 40 méter távolságból adták le.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.