Bűnügy
Gyanúsított a dögei polgármester?
Közérdekű adattal való visszaélés vétsége miatt hallgatta ki a rendőrség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Döge polgármesterét - írta hétfőn a Szabolcs Online (szon.hu).
Szilágyi László, a megyei főügyészség szóvivője a megyei hírportálnak elmondta: a polgármestert – Vincze Ferenc Tibort (független) – július közepén hallgatták ki gyanúsítottként a kisvárdai rendőrkapitányságon.
A szon.hu közlése szerint az ügy előzménye, hogy a dögei képviselő-testület egyik tagja az önkormányzat gazdálkodására vonatkozóan adatokat kért a polgármestertől, ám ő ezek kiszolgáltatását megtagadta. A képviselő pert indított a polgármester ellen, az ügyben a városi bíróság első fokon, majd a megyei bíróság másodfokon megállapította: a kért adatok közérdekűek, ezért azokat ki kell adni. A polgármester ennek ellenére sem bocsátotta a képviselő rendelkezésére az adatokat, ezért a testületi tag feljelentette a település első emberét.
Az önkormányzati vezető ellen egy másik per is folyamatban van: Vincze Ferenc Tibort a nyomozó ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja.
A vádirat szerint a polgármester a helyi általános iskolai beruházásnál 20 millió forintot kért egy kft. ügyvezetőjétől a kivitelezés elnyeréséért. Az érintett – időközben elhunyt – cégvezető által készített hangfelvétel szerint nyolcmilliót megkapott a polgármester, a fennmaradó összeget pedig kötbérrel fenyegetőzve követelte.
A dögei polgármester ügyében február és június között több alkalommal is elmaradt már az ítélethirdetéses tárgyalás. A büntetőper a nyári ítélkezési szünet után folytatódik; ekkor tűzi majd ki az új tárgyalási időpontot a dögei iskolaügyként emlegetett vesztegetési perben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.
Forrás: MTI