Belföld

További útfelújítások Budapesten

Folytatódik a fővárosi útfelújítás-sorozat: a héten megkezdik a Keresztúri út és a Németvölgyi út rekonstrukcióját - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája szerdán az MTI-vel.

A Fővárosi Önkormányzat által 2005-ben indított Podmaniczky útfelújítási program következő helyszíne a XVII. kerületi Keresztúri út. A burkolatjavítási munkák kivitelezője a Colas Út Zrt., amely a tervek szerint 21 nap alatt befejezi a rekonstrukciót. A felújítás miatt szerdán a Hajdúcsárda utca és a kerülethatár között forgalomkorlátozások lépnek életbe. A Keresztúri utat várhatóan augusztus 10-én adják át újra a forgalomnak, a felújítás költsége (bruttó) 73.281.988 forint.

Várhatóan pénteken, ugyancsak a Colas Út Zrt. kezdi meg a XII. kerületi Németvölgyi út felújítási munkáit, a Bürök utca és a Királyhágó tér közötti, megközelítőleg 700 méteres szakaszon. Az út forgalomba helyezésének várható időpontja szintén augusztus 10-e, a felújítás költsége 64.887.698 forint.

Ezeken a szakaszokon felújítják az aszfaltburkolatot, az útpályák szegélyeit és a buszmegállókat is.
Mindkét útvonalon félpályás, szakaszos útlezárásra lehet számítani, a forgalmat jelzőőrök irányítása segíti. A felújítások idejére 30 km/órás sebességkorlátozást és parkolási tilalmat rendelnek el.

A projekt kezdetétől 2009 végéig a főváros kezelésében lévő 1000 kilométernyi úthálózatból csaknem 460 kilométer hosszú útpályát újítottak fel a szakemberek. A 2010-ben megvalósuló felújítások első ütemében 29 útszakasz rekonstrukcióját végzik el – áll a közleményben.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.