2024. május 27. - Hella

Leiskoláztuk a románokat

Az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar női kosárlabda-válogatott könnyed, 68 pontos győzelmet aratott Románia felett a szombathelyi négyes torna csütörtöki nyitómérkőzésén.
2010. július 15. csütörtök 21:11 - HírExtra
Az erősen megfiatalított magyar válogatott negyedik felkészülési mérkőzésén - az előzőekből kettőt megnyert, egyet elvesztett - remekül kezdte meg a szombathelyi tornát, Szlimák közelről és távolról sem rontott, a szabadságról nemrég visszatért románok csak 11-0-nál találtak először a gyűrűbe. A 18 ponttal megnyert nyitónegyed után tovább nőtt a különbség, a meglepően egyoldalú találkozó nagyszünetében már 58-12 volt az állás.

A térfélcserét követően hihetetlen módon már több mint 50 ponttal vezetett Székely Norbert együttese (65-14), a vendégek feleannyi lepattanót szedtek, triplát nem dobtak, a mezőnyből pedig mindössze 25 százalékosan céloztak. A tét nélküli utolsó negyed 78-25-ről indult, majd 87-27-nél 60 pont volt a hazai előny, így a válogatott elképesztően sima meccsen múlta felül teljesen szétesett riválisát.

A magyarok pénteken 19 órakor a világbajnoki címvédő és olimpiai ezüstérmes ausztrálokkal találkoznak az Aréna Savariában.

Székely Norbert szövetségi kapitány:

"Gyengébb volt ma az ellenfél, mint amire előzetesen számítottunk, de az önbizalmunknak jót tett ez a győzelem. Holnap és holnapután sokkal erősebb meccseink lesznek. Örülök, hogy kijött ma a lányokból az, aminek jellemeznie kell a csapatot: egész meccsen robotolnunk kell."

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását