Külföld

Martonyi János gratulált

Martonyi János külügyminiszter táviratban gratulált kinevezéséhez Mikulás Dzurindának, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan találkozhat Szlovákia új külügyminiszterével - közölte a Külügyminisztérium szóvivői irodája hétfőn

A magyar diplomácia vezetője kiemelte, Magyarországnak érdekében áll a két ország együttműködésének átfogó fejlesztése, "beleértve azon kérdések megoldását is, amelyekben eddig nem sikerült megtalálni a közös hangot" – írta közleményében a szóvivői iroda.
A magyar külügyminiszter Mikulás Dzurindának küldött táviratában hangsúlyozta, Magyarország kész és nyitott az intenzív, őszinte, párbeszéd folytatására, amely a közös ügyek megoldását helyezi középpontba, és az újabb együttműködési lehetőségeket keresi.

Martonyi János végezetül a tájékoztatás szerint reményét fejezte ki, hogy a fenti kérdésekről hamarosan személyesen is eszmét cserélhet Szlovákia új külügyminiszterével.

Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök pénteken nevezte ki a négypárti koalíciós kormány minisztereit. Mikulás Dzurinda a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót (SDKU) képviseli. Az SDKU-nak jutott a külügyi tárcán kívül az igazságügy, a pénzügy és az oktatásügy irányítása is.
Dzurinda 1998 és 2006 között Szlovákia miniszterelnöke volt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.