Életmód

„Halál” a strandokon?

Szerkesztőségünk arra volt kíváncsi, hogy a vendégek milyen baleseteket szenvednek a strandokon. Dr. Kiss Ferenc Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. üzemeltetési igazgatója válaszolt.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt csoportjába tizenhárom strandfürdő tartozik. Mindenképpen kiemelkedőnek tekinthető az a tény, hogy a fürdőkben a tudatos felkészülés és munka eredményeként meg tudták előzni a tragikus kimenetelű baleseteket. Ez a határozott munkafolyamat, több mint huszonöt éve töretlenül működik.

Milyen tipikus strandbalesetek vannak?

"Gyógyító varázs"
A gyógyfürdő olyan gyógyintézmény, amely gyógyvíz, gyógyiszap vagy egyéb természetes gyógytényező (például gázelőfordulás) felhasználásával balneoterápiás fürdőkezelést nyújt. A gyógyfürdők teljes körű fizioterápiás ellátást biztosítanak, amelybe a fürdőkezelés mellett az elismert ásványvíz, termálvíz, illetve melegített közműhálózati víz felhasználásával végzett kezelések és egyéb fizikai gyógymódok alkalmazása is beletartozik.
Forrás: wikipédia

A leggyakrabban előforduló baleset a bőr felső rétegének sérülésével, azaz hámsérüléssel járnak. Ha vendégek hosszú ideig tartózkodnak a vízben, akkor felázik a bőrük, és ilyenkor a test első védelmi vonala érzékenyebbé válik. Éppen emiatt egy érdesebb csúszásmentes bevonaton, vagy egy megrepedt burkolati elemen könnyebben sérülnek meg. Ez szinte mindegyik fürdőben napi szinten történik meg.

A második leggyakrabban előforduló baleset a nagy meleg miatti rosszullét. Az is megesik, hogy valaki túl sokáig tartózkodik a meleg vízben, szaunákban, hőlégkamrákban, és ez előidézi nála a kellemetlen közérzetet. Általában idősebbeknél, és a gyenge keringésű vendégeknél fordul elő.

Vannak olyan vendégbalesetek is, amelyek a felelőtlenségre vezethetők vissza. Ezek leginkább az alkoholos befolyásoltságra utalnak. Szinte minden évben előfordul az, hogy valamelyik látogató olyan vízbe ugrik fejest, ahol a mélység nem megfelelő, valamint olyan esetek is akadnak, ahol az élményberendezéseket, például a csúszdákat nem rendeltetésszerűen használják.

Nemrégiben láttam olyan vendéget, aki állva végigfutott a csúszdán,és én úgy tudom, hogy nem ez a megfelelő testhelyzet a használatához.

Mennyire tiltják szeszesital fogyasztását a strandon?

A strandokon nem tiltjuk, de a gyógyfürdőkben a 1996-ban született 37-es rendelet alapján természetesen nem lehet alkoholt fogyasztani. Így a gyógyvizeknél nem lehet venni, és árulni sem szeszes italokat.

Ha egy vendég kihágásokat követ el, hogy tudják őket szabályozni?

A strandok területén több biztonsági személy is található. A legfontosabb szerepe a medence biztonsági felügyeletét ellátó úszómesternek van. Ő van megbízva azzal, hogy figyelmeztesse azokat a személyeket, akik nem tartják be a fürdők házirendjét, vagy nem megfelelően használják a fürdőberendezéseket.

Előfordul néha az is, hogy az intés addig fajul, hogy a vendéget ki kell tessékelni a strand területéről. Ez főként a nagy forgalmú napokon szokott probléma lenni.

Én úgy ítélem meg, hogy még mindig jobb egy ilyen vendéget eltávolítani, mint a mentőket hívni.

Felkészültnek érzik magukat arra, hogy megelőzzék a tragikus baleseteket?

Az általam áttekintett húsz évben nem volt rá még példa, hogy olyan baleset történ volna, ami a mi hibánkra vezethető vissza. Sokat segít a tudatos strand-vezetés is. Büszke vagyok arra, hogy tragikus kimenetelű baleset nem történt.

Mit tesznek ennek érdekében?

Komoly erőfeszítést teszünk minden évben azért, hogy a strandon dolgozók tréningeken, és képzéseken vegyenek részt, azért, hogy kezelni tudják a fürdőkben adódó problémákat. Ez ebben az esztendőben is így történt.

Emellett nagyon komoly műszaki,és biztonsági felkészítést is igényel a nyári strandok megnyitása. Igyekszünk minél stabilabb műszaki hátteret biztosítani annak érdekében, hogy elkerüljük a baleseteket.

A fürdő területén természetesen orvosi ügyelet is működik, és ha segítségre szorulunk, akkor az Országos Mentőszolgálat siet hozzánk.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.