Belföld

Zsíros Zsoltot választották az MSZP megyei elnökévé Hajdú-Biharban

Zsiros Zsoltot, az MSZP debreceni elnökét választotta a megyei szervezet elnökévé a párt pénteken Debrecenben megtartott tisztújító közgyűlése; a korábbi megyei pártelnököt, Oláh Lajost a választmány elnökévé választották - tudta meg az MTI tudósítója a zárt ajtók mögött tartott tanácskozást követően.

A küldöttgyűlésen a megválasztott küldöttek 80 százaléka vett részt, s a szavazók 94 százaléka voksolt Zsiros Zsolt pártelnökké választására.

Az MTI információi szerint valamennyi tisztségviselőt 95 százalék fölötti támogatottsággal választották meg. Az általános alelnök Kövér Mónika, a hajdú-bihari önkormányzat közgyűlésének szocialista képviselője lett, alelnökké választották Tóth Józsefet Polgár, és Csige Tamást, Hajdúdorog polgármesterét.

A tisztújítás kapcsán a 4. számú hajdú-bihari választókerület szocialista képviselői nyílt levélben fordultak az MSZP kongresszusához, mert szerintük "az MSZP 300 hajdú-bihari tagja maradt képviselet nélkül a párt pénteki megyei tisztújító küldöttgyűlésén, miután küldötteik egy részét kizárták a küldöttgyűlésről, emiatt a többiek sem vettek részt azon".

A 300 párttag, aki most képviselet nélkül maradt, akiket megfosztottak a döntésben való részvételtől, nem ismerik el a pénteki tisztújításon megválasztott Hajdú-Bihar megyei pártvezetést, de – a sikeres önkormányzati szereplés érdekében – októberig nem akadályozzák a megyei működést, a választási folyamatban kizárólag csak a választókerületi jelöltjeikre koncentrálnak – erősítette meg a nyílt levélben foglaltakat az MTI-nek Juhászné Lévai Katalin volt országgyűlési képviselő, a hajdú-bihari önkormányzat egykori szocialista elnöke.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.