Belföld
Mini bordélyházak a lakóparkokban
A türelmi zónák hiánya miatt testközelbe került a prostitúció, mégsem tehetünk ellene semmit. Az örömlányok manapság az újépítésű lakásokat preferálják a légyottok helyszíneként, felháborítva ezzel a felkapott házak lakóit.
Sakk matt
Mai napig sem sikerült olyan területeket kijelölni, ahol a prostituáltak nyugodtabb és ellenőrzöttebb kereteken belül dolgozhatnak. A türelmi zónák hiánya miatt mindenhol megjelenhetnek a lányok, ami 300 méterre van egy közintézménytől, illetve nem országút vagy főút. Itt viszont újabb csavar lép a történetbe, hiszen a város belső területein kevés olyan hely található, amely minden feltételnek megfelel.
Emiatt a prostituáltak egy része a külső kerületekbe próbál húzódni, ott viszont a lakosság ellenállásába ütközik, s rendszerint alulmarad. Ez egy patthelyzet és a legnagyobb probléma, hogy ebben a játékban senki sem szándékozik feladni a küzdelmet, inkább egymásnak feszülve borzolják a kedélyeket.
Szükségállapot
Az önkormányzatoknak hivatalosan 2000. március elsejével ki kellett volna jelölniük a türelmi zónákat, azonban egy fővárosi kerületben sem született érdemi döntés. Vidéken sem látják szívesen az örömlányokat, ennek ellenére prostituáltak mindenhol vannak. Az örömlányok egyesülete alkudozni kezdett egy leendő türelmi zóna helyszínéről a XV. kerületi önkormányzattal. Közel ötven utcára nyújtották be az igényüket, de Hajdú László, a XV. kerület polgármestere elutasította azt.
Mindössze egy utcát ajánlottak fel, amely minden igénynek megfelel. Ha a prostituáltak megszervezik a tisztálkodási lehetőséget, akkor az önkormányzat megadja erre a területre a hatósági engedélyt. Földi Ágnes, a Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke kevésnek tartja a XV. kerület ajánlatát. Szerinte a többi kerületnek is javasolnia kellene szabad területeket az örömlányok számára.
Amszterdam magyar módra
A magyar állam aláírta az 1955-ös New York-i egyezményt, és ennek egyik része kimondja, hogy tilos bordélyházakat üzemeltetni, tehát a hatályos törvények szerint nem lehet ingatlant bérbe adni prostitúció céljára, vagyis csak saját lakásban dolgozhatnak a lányok. Kiskunhalas közelében megtalálták a megoldást a törvény kikerülésére.
Az 53. számú főút mentén, az amszterdami vörös lámpás negyedet idéző bódékat helyeztek el magánterületeken, melyekben prostituáltak kínálták magukat. A rendőrök március 29-én, őrizetbe vettek két férfit az ügyben. Apát és fiát azzal gyanúsították, hogy 2008 óta több nőt is rávettek, hogy prostituáltként dolgozzanak. Az építmények magánterületen álltak, így kijátszották a szabályokat, miszerint a főutak 100 méteres körzete védett övezetnek számít.
Felemás helyzet, egyértelmű elutasítás
Ez a jogi kiskapu is rávilágít a jelenlegi felemás helyzetre, hiszen az intézkedések alapján már nem egyértelmű, hogy szabad a prostitúció vagy sem. A törvényben az áll, hogy a szexuális szolgáltatás nyújtása beletartozik az Alkotmány 70/B. §-ában meghatározott munka és foglalkozás szabad megválasztása alapvető szabadságjog kategóriájába, ezért korlátozása alkotmányellenes. Tehát a prostitúció nem számít bűncselekménynek, azonban a futtatás igen, ezért tudott eljárni a rendőrség az említett ügyben.
A kiskunhalasiak szemét szúrta a nyilvánvaló prostitúció, ezért civil mozgalmat indítottak No Prosti néven, melynek következtében az ügyben nyomozás indult és hamarosan sikeres rajtaütéssel zárult. A szabályokat tiszteletben tartó, védett övezeten kívül tevékenykedő prostituáltakkal szemben az önkormányzat és a rendőrség sem tehet korlátozó intézkedéseket.
Saját lakás, de miből?
Esetünkben azzal, hogy magánterületen dolgoztak a prostituáltak, nem követtek el szabálysértést, így csak a futtatók rajtaütésével tudták kihúzni az ügy méregfogát. De ez sem megoldás erre a parttalan helyzetre. Ahogy azt a példák sora is mutatja, az önkormányzatok nem veszik komolyan a jogszabályokat, ezért alakult ki, hogy mindenki szeme láttára kénytelenek árulni a testüket az örömlányok.
Földi Ágnes szerint, a szexmunkások körülbelül harminc százaléka dolgozik csak az utcán, a többiek hirdetések útján a lakásukban űzik az ipart. Ez utóbbira kitérve, annak ellenére, hogy a New York-i egyezmény tiltja, többnyire bérelt lakásokban dolgoznak a prostituáltak. Kérdés az, hogy mi mást tehetnének. Manapság egyre kevesebb embernek van olyan egzisztenciája, hogy saját lakást tudjon vásárolni.
Érthetetlen, hogy ismerve az átlagemberek életkörülményeit, hogyan várhatják el épp a prostituáltaktól, hogy rendelkezzenek saját ingatlannal? Ennek tudatában nem is meglepő, hogy több újépítésű lakóparkban is a lakók tudomására jutott, hogy prostitúció folyik a házukban.
Megkérdeztük egy 13. kerületi lakópark gondnokát, tud-e effajta történésekről a házban. Állítása szerint legalább tíz lakás mini bordélyházként üzemel, persze csak előzetes bejelentkezés után fogadják a „kuncsaftokat”.
Tisztességtelen ajánlat
Megkérdeztük, hogyan szerzett tudomást arról, mi zajlik az adott lakásokban. „Egyes lakásokban nem fizették a közüzemi díjakat és a közös költséget, ezért elzártam a vizet vagy a fűtést. Ezek után sokszor megkerestek és a díj rendezésére felajánlották szolgáltatásaikat vagy le akartak fizetni, hogy visszakapcsoljam. De már arra is volt példa, hogy megfenyegettek. Amikor behívtak egy-egy lakásba, volt ahol öt lány is tartózkodott egyszerre a szobában, ami egyértelművé tette számomra a helyzetet, persze ők azt mondták, hogy csak rokonok.”
Mint kiderült, a lakók tudnak róla, hogy mi zajlik a házban. A prostituáltak miatt sok idegen férfit látnak a házban. Arra a kérdésünkre, hogy a tulajdonosok tudják-e, hogy egyes bérlők mivel foglalkoznak, azt a választ kaptuk, hogy ha tudnak is róla, akkor sem tudnak ellene tenni. Ha rendeltetésszerűen használják a lakást, akkor csak a tevékenység űzése miatt nem lehet elköltöztetni őket.
Senkit nem zavarnak
Kérdésünkre, volt-e már arra példa, hogy egy prostituált közszeméremsértést követett el elmondta, egy-két apró esetet leszámítva, nem fordult elő, mert az örömlányok a saját érdekükben igyekeznek feltűnésmentesen viselkedni. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a lakók szoktak-e panaszkodni a prostituáltak jelenléte miatt, de meglepetésünkre valójában senkit sem zavarnak. Több olyan lakás van, amiben nem csak dolgoznak, hanem ott is laknak a lányok. Amikor nincs ügyfél náluk, akkor elég hangosan szórakoznak és egyedül ez szokta zavarni a lakókat.
„Többször előfordult olyan eset is, hogy rossz lakás ajtaján csöngettek az ügyfelek. Ez elég kellemetlen. És nem mellékesen, ha kiderül, hogy egy lakásban prostitúció folyik, a szomszédos lakások árán sokat ronthat ez értékesítésnél”- tette hozzá a gondnok. Állítólag mindenről tud a rendőrség, mert a lányok hirdetései képpel és címmel megtalálhatóak több oldalon is, például a rosszlanyok.hu-n vagy a beszamolok.hu-n. De amíg az örömlányok tevékenysége nem sért közerkölcsöt, addig a rendőrség semmit sem tehet, mert addig nem büntethetőek.
Az interneten bárki rátalálhat effajta hirdetésekre, ahol félreérthetetlenül kínálják magukat az örömlányok, míg az újságokban kódolt formában, több esetben masszőrként definiálva szerepelnek a hirdetések. Több oka is van, hogy nők sokasága választja ezt a bevételi forrást, tehát prostitúciómentes Magyarország soha nem lesz. Azonban, ha normalizálódna a türelmi zónák kérdése, akkor nem kéne a kiskapukra támaszkodnia az örömlányoknak és nem kellene bordélyházak szomszédságában élnie az átlag családoknak.