Belföld

Akik Orbán fülébe súgják

Három főtanácsadó és két tanácsadó állt eddig munkába Orbán Viktor miniszterelnök mellett, számuk azonban még várhatóan nőni fog - tudta meg az MTI kedden. A kormányfő főtanácsadójaként dolgozik Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, akivel kapcsolatban Orbán Viktor április 29-én azt jelentette be, hogy a nemzetközi szervezetekkel való tárgyalásokban lesz "összekötő".

Főtanácsadóként dolgozik mellette Hegedűs Zsuzsa szociológus, a Szabadság Kör egyik alapítója, valamint Gottfried Péter, aki az első Orbán-kormány idején helyettes államtitkárként elsősorban külgazdasági témákkal foglalkozott, majd a következő kabinet nagykövetnek nevezte ki. Róla a Népszabadság június 4-én azt írta, Orbán Viktor külpolitikai tanácsadója lesz, május 11-én Martonyi János – akkor még kijelölt külügyminiszterként – pedig azt mondta, európai integrációs kérdésekben segíti majd Orbán Viktor munkáját.

A kormányfőt már két tanácsadó is segíti: Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő gyermek- és családügyekben, Balogh Gábor világbajnok, olimpiai ezüstérmes öttusázó pedig sportügyekben. Ők mindannyian már a Miniszterelnökségen belül dolgoznak.ű

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.