2024. június 2. - Kármen, Anita

A fűtésszezonra megállapodást ígér Fellegi

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter arra törekszik, hogy a megállapodások a kormányzat és az energiaszolgáltatók között legkésőbb őszre megszülessenek, és a fűtési szezon kezdetekor már érvényesek legyenek - írta a Népszabadság.
2010. június 11. péntek 08:51 - HírExtra
A lapban megjelent interjúban a miniszter kijelentette: a lakossági árak hatósági megszabása a tárgyalások kiindulópontja. Az eddigi tárgyalások során kiderült, hogy a szolgáltatóknak Magyarországon a kiszámíthatóság, a stabilitás és a tervezhetőség hiányzik a leginkább, és fontos az is, hogy bevonják őket a kérdések megoldásába.

"Arra természetesen nem adhatok garanciát, hogy szempontjaik mindig érvényesülnek, de érveik meghallgatása nélkül döntés nem születhet. A tisztességes profitot elismerem, de elképzelhetetlen, hogy ennek árát mindig a lakosság fizesse meg" - jelentette ki Fellegi Tamás.

Elmondta, hogy készül egy kormányelőterjesztés, amely a közösségi közlekedés hosszú távú stratégiáját tartalmazza, s az reményei szerint még a nyáron a kormány elé kerülhet. Erről részleteket nem árult el, de annyit közölt: a dokumentum rögzíti majd a közösségi közlekedés előnyét az egyéni közlekedéssel, ezen belül a vasútét a közúttal szemben.

Kijelentette, hogy komolyan kell venni az ígéretet, hogy lehetőség szerint visszaállítják a forgalomszüneteltetésre ítélt vasútvonalak forgalmát, és megnyitják a bezárt kispostákat.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz az állami cégek vezetőinek - például Andrási Miklósnak, a MÁV elnök-vezérigazgatójának - a sorsa, úgy válaszolt: "Sokan vannak, akikről még nincs kialakult álláspont. Személyekről nem beszélhetek. Legfeljebb annyit mondhatok: az állami vállalatoknál a feladathoz illesztjük a menedzsment összetételét, a vezető személyéről az adott cég hosszú távú szakmai stratégiája alapján döntünk."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását