2024. május 8. - Mihály

A CNN is beszámolt rólunk

A CNN amerikai hírtelevízió is beszámolt pénteken a forint zuhanásáról és a magyar gazdaság gyenge állapotáról szóló kormányzati nyilatkozatokról; a USA Today napilap arról tudósított, hogy részben a "magyar válság" miatt esett aznap a Dow Jones tőzsdemutató.
2010. június 5. szombat 10:00 - HírExtra
A CNN a Financial Times brit üzleti lap cikke alapján honlapján arról tudósított, hogy a forint euróárfolyama éves minimumra csökkent pénteken, miután két nap alatt már a második kormányzati tisztviselő figyelmeztetett az ország gyenge gazdasági állapotára és költségvetési helyzetére.

A lap ismertetése szerint Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője arról beszélt, hogy a magyar gazdaság súlyos helyzetben van és lehetséges az államcsőd, Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke pedig előző nap azt mondta, az országot a görögországihoz hasonló válság fenyegeti.

A CNN által átvett cikk szerint a befektetők valósággal megzavarodtak a Fidesz-kormány közléseitől. A szerző leírta, hogy a Fidesz megkérdőjelezte az előző kormány által ismertetett pénzügyi adatokat és azzal vádolta meg, hogy hazudott a gazdaság állapotáról.

Az elemző szerint Kósa Lajos nyilatkozatát, bár zavart keltett a piacokon, sokan még csak elszólásnak tekintették. Az viszont már széles körű megdöbbenést váltott ki, hogy a kormány szóvivője nem határolódott el attól. A befektetők amúgy is aggódnak az európai bankok állapota miatt és rosszul fogadták a vártnál gyengébb májusi amerikai munkaerőpiaci adatokat.

"Az új (magyar) kormánynak egy kicsit jobban át kellene gondolnia a piaccal való kommunikációt" - mondta Tim Ash, a Royal Bank of Scotland feltörekvő piaci vezető kutatója. "Egyszerűen nem lehet így beszélni ezeken a piacokon" - szögezte le.

A USA Today napilap pénteken arról írt, hogy a 30 legfontosabb amerikai vállalat tőzsdei állapotát mutató Dow Jones index 300 pontot esett egyrészt az aznap ismertetett kedvezőtlen amerikai munkaerőpiaci adatok, másrészt a "magyar válság" miatt. Magyarország a legújabb európai állam, amely azt közölte, hogy gazdasága nagy bajban van, és az euró emiatt négy éves mélypontra került.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását