Gazdaság / HR

Olajszennyezés: eddig egymilliárd dollárba került a mentés

Egymilliárd dollárhoz közelít annak az összegnek a nagysága, amelyet kárelhárításra fordított a BP a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa után.

Pénteki jelentések szerint a katasztrófa fő felelősének tartott cég eddig 930 millió dollárt költött a katasztrófaelhárítási műveletekre, a mélytengeri szivárgás csökkentését, illetve megszüntetését célzó kísérletekre, a víz alatt és a felszínen felgyülemlett szennyeződés eltakarítására, a partok védelmére, valamint a kártérítésekre. Az olajvállalatnak eddig naponta 24 millió dollárjába került a katasztrófa. A cég átlagos napi profitja tavaly 45 millió dollár volt.

Az olaj az április 20-án történt platformrobbanás óta, már 39. napja folyik a tengerbe.

A tengerentúli sajtó az amerikai történelem legsúlyosabb olajszennyeződéséről beszél, miután az amerikai földtani intézet előző nap közölte: úgy becsülik, hogy már 17-39 millió gallon (64-147 millió liter) olaj ömlött ki a kútból. Az intézet szerint eddig naponta átlagosan 12-19 ezer hordó (1,9-3 millió liter) olaj ömlött a vízbe az 1500 méteres mélységben.

A CNN tudósítása szerint a nyersolaj péntekig már 240 kilométeres partszakaszt szennyezett be Louisiana államnál. Súlyosan sérül a mocsárvilág törékeny élővilága, sűrű, nyúlós olaj borítja a növényeket és az állatokat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.