2024. május 6. - Ivett, Frida

Mi lesz a munkanélküliséggel?

Megtorpant a munkanélküliség növekedése. Egyelőre nem is csökkent, azonban a jelek bíztatóak. Kilábalunk végre mi, munkavállalók is a válságból?
2010. május 28. péntek 07:36 - Telkes Árpád
Az idei februári-áprilisi időszakban a 15-74 éves korú állampolgárokra vonatkoztatva a foglalkoztatottak létszáma 3 millió 731 ezer fő, míg a munkanélkülieké 497 ezer fő volt. Ez 11,8 százalékos munkanélküliségi arányt jelent.

A javulás lassú lesz

Munkanélküliségi ráta
Munkanélküli minden olyan személy, aki egy adott időpontban képes és akar is dolgozni, mégsem talál munkát. A közgazdaságtan megfogalmazása szerint a munkanélküliek és a foglalkoztatottak, vagyis a munkaerő piacán jelen lévők együttesen alkotják a munkaerő-állományt. A munkanélküliségi ráta nem más, mint a munkanélküliek számának és a munkaerő-állománynak a hányadosa, százalékos formában kifejezve.
A januártól áprilisig tartó, azaz januári-áprilisi időszakban ez a ráta ugyanígy 11,8 százalék volt. Az év elején történt komoly ugrás így nem folytatódott. A február-áprilisi időszakban a 15-64 éves népesség 62 százaléka jelen volt a munkapiacon. Ez a válság idején is legjobban alakult mutató volt. Azt jelenti, hogy hiába a válság, az emberek nem vonultak ki véglegesen a munkaerőpiacról – például rokkantnyugdíj, vagy előrehozott nyugdíjazás segítségével.

Ezen korcsoportban a foglalkoztatottak létszáma 14 ezerrel nőtt a február-áprilisi időszakra a január-márciusi időszakhoz képest. A munkanélküliek száma viszont 85 ezer fővel nőtt az előző évhez képest, idén 497 ezer fő volt. Az előző 3 hónaphoz viszonyítva számuk már nem mutat növekedést. A munkanélküliségi ráta pedig 1,9 százalékkal volt nagyobb az előző évi eredményhez képest.

Bár ezek az adatok mindenképp a negatív tendenciák megtorpanását mutatják, egyelőre korai lenne fordulatról beszélni. Szakértők úgy gondolják, hogy a válsághoz képest a vállalatok mindenképp visszafogottak voltak a leépítések tekintetében, legalábbis a visszaesés mértékéhez képest. Ebből következik, hogy a javulás is lassan jöhet el, emiatt ha a mostani adatok fordulópontnak mutatkoznának, meglepetés volna.

Csalóka számok


Gazdaságilag aktív népesség
A népesség azon része, mely a munkaerőpiacon megjelenik. Akár foglalkoztatottként, akár munkanélküliként
A változásokat nem csupán a munkanélküliségben kell keresni, fontos látni, hogy a gazdaságilag aktívak száma növekedett. Mivel a munkanélküliek száma nem növekedett levonható a következtetés, hogy olyan emberek álltak újra munkába akik nem voltak munkanélküliként bejelentve.

A munkavállalási korban legfontosabb 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 11,3 százalékról 10,4 százalékra csökkent, ami szintén kedvező jel. Bár a szezonális hatások miatt – így például a nyári idénymunkák - akár tovább csökkenhet a munkanélküliség, még nem lehet egyértelműen fellendülésről beszélni.

Sajnos.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását