Gazdaság / HR

Demján a gazdasági konzultáción

Szemléletváltásra van szükség, a politika teremtse meg a gazdaság számára a megfelelő körülményeket a versenyképes adórendszerrel, a vállalkozások likviditásának biztosításával - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke szerdán a Fidesz elnöke által kezdeményezett gazdasági konzultáción, Budapesten.

A VOSZ elnöke kiemelte: a kormány munkájában a gazdaságnak prioritást kell kapnia, mert ez teremti meg a társadalmi jólét alapját.

Demján Sándor felszólalásában hangsúlyozta, hogy a társadalomnak a termelésre kell fókuszálnia, tisztelve a fizikai munkát, mert jelenleg a szellemi foglalkoztatás van fölényben.

A VOSZ elnöke úgy vélekedett, hogy a jelenlegi szabályok alapján a kis- és középvállalkozások nem tudnak jövedelmezőek lenni.

Rámutatott, hogy szükséges a foglalkoztatás bővítése, és radikálisan változtatni kell az oktatáson, mert jelenleg alacsony a műszaki és tudományos értelmiség aránya, a foglalkoztatás szerkezetében pedig a szakmunkások arányát kell növelni.

Demján Sándor óvatosságra intett a csodavárással kapcsolatban, ehelyett szerinte jól meg kell szervezni a gazdaságot, a társadalmat, mert a munka a kilábalás alapja, és ezt kell segíteni a kormánynak.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke elmondta: a vállalkozók az egyensúly megtartása mellett a gazdaság növekedési feltételeinek megteremtését, a bürokrácia csökkentését várják.

Az MKIK elnöke hangsúlyozta: a gazdaság számára az a jó, ha a kormány és a jegybank között megfelelő együttműködés alakul ki.

Parragh László arról szólt, hogy a kamara közreműködésével több javaslat is készült a foglalkoztatás bővítésére, az adócsökkentésre, egyszerűsítésre.

Az MKIK elnöke felhívta a figyelmet a Széchenyi-kártya továbbfejlesztési lehetőségére, amelynek bázisán jelentős hiteleket, köztük beruházásit is el lehet juttatni a kis- és középvállalkozásokhoz.

Parragh László hangsúlyozta, hogy az európai uniós forrásokat a gazdaságba kell irányítani, mert jelenleg Magyarország egy fejlett ország logikája mentén használja a lehetőséget, felzárkózó helyett. A kamara elnöke szerint csökkenteni kell a pályáztatás és a kifizetés idejét az uniós források felhasználása során.

Megfogalmazta azt is, hogy a közbeszerzési törvény módosításával a hazai kis- és középvállalkozásokat helyzetbe kell hozni.

Az MKIK elnöke aláhúzta: a gazdaság számára az a jó, ha a kormány és a jegybank között megfelelő együttműködés alakul ki. Szerinte a jegybank feladata nemcsak az inflációra, hanem a gazdaságpolitika támogatására is kiterjed.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.