Gazdaság / HR

Dömpingszerűen válthatnak biztosítót az autósok

Akár 2 millió autós is biztosítót válthat az idei kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban az Uniqa Biztosító várakozásai szerint, arra számítanak, hogy felerősödik a váltási kedv amiatt, hogy a járművek besorolásának alapja megváltozott, ami sok autót érint.

Ertl Pál, az Uniqa Biztosító nem életbiztosításokért felelős igazgatósági tagja emlékeztetett: tavaly 1,5 millió autótulajdonos, illetve üzembentartó váltott biztosítót a kampányban. Hozzátette: a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) azt fontolgatja, hogy egy év halasztást kér az átsorolásra.

Az idén várhatóan 150 ezer autó cserél gazdát Magyarországon – ennyi lesz az új és a használt autók értékesítése együtt – így a 4 milliós autóállomány javánál az idén is az év utolsó napja lesz a kgfb évforduló.

De nemcsak emiatt lehet számítani újabb erős kampányra, hanem azért is, mert a kgfb törvény szerint a jövő évi biztosítások díjait már nem a köbcentiben megadott hengerűrtartalom, hanem a motor kilowattban megadott teljesítménye határozza meg alapvetően. A korosabb autók biztosítási díja a kisebb teljesítményük miatt várhatóan csökken, míg az új autóké emelkedik – mutatott rá Ertl Pál. Emlékeztetett: a magyar autópark átlagéletkora 10 év feletti, tehát várhatóan sok autó érintett lesz az átsorolásban. Gondot jelent az is, hogy a forgalmi engedélybe beírt és a valós motorteljesítmény sok esetben nem egyezik, így ezt a problémát is kezelni kell – tette hozzá.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.