Gazdaság / HR

Brutális GDP növekedés: 0,1 százalék

A bruttó hazai termék (GDP) az idén az első negyedévben 0,1 százalékkal nőtt, a naptárhatás kiszűrésével 0,2 százalékkal nőtt éves bázison, 2009 negyedik negyedévéhez képest pedig 0,9 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) az Ecostattal készített közös gyorsbecslése alapján szerdán.

A közlemény szerint a szezonálisan és naptárhatással is korrigált adatok alapján 0,8 százalékkal maradt el az első negyedévi GDP a tavalyi első negyedévitől. A GDP 2008 negyedik negyedéve óta minden negyedévben csökkent, mind a nyers, mind a naptárhatással korrigált adatok szerint.

Szabó Péter, a KSH főosztályvezetője elmondta: elsősorban az exportorientált ipari ágazatoknál, a szállítás, raktározás, posta, távközlés nemzetgazdasági ágban bekövetkezett növekedés húzta ki a recesszióból a gazdaságot. Az építőipar teljesítményével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy mindössze 1-2 állami nagyberuházás tartja életben.

A szakember elmondta, hogy a tavalyról megmaradt üdülési csekkeknek köszönhetően az első negyedévben nőtt a szállodaipar teljesítménye, csökkent viszont a vendéglátásé. Ezen belül a munkahelyi étkeztetés bővült, szintén az utalványok miatt.

Pozsonyi Pál, a hivatal másik főosztályvezetője közölte: a lakossági fogyasztás továbbra sem nő, és bár még nem áll a KSH rendelkezésére konkrét adat, minden arra mutat, hogy a beruházások volumene is csökkent az első negyedévben.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.