2024. március 29. - Auguszta

Demonstráció a legális fűért

A kenderszármazékok szabályozott, legális hozzáférése érdekében szervez demonstrációt a Kendermag Egyesület; a nemzetközi megmozduláshoz kapcsolódó rendezvényt vasárnap tartják a Margitszigeten.
2010. május 7. péntek 16:11 - HírExtra
A könnyű drogok fogyasztásának legalizálásáért szót emelő, világszerte megrendezett Global Marijuana March (a Globális Kenderfelszabadító Tüntetések) első budapesti helyszíne 2003-ban a Vörösmarty tér volt, ahol a több ezer résztvevőnek nagyszámú ellentüntető feszült. A következő évben, a Parlament előtti Kossuth téren már jóval kevésbé erős megnyilvánulásokat váltott ki a rendezvény, amelyet 2005-ben a Margitszigetre költöztettek, és ott is tartottak, a 2008-as év kivételével, amikor a Pénzügyminisztériumtól vonultak az Országházig.

Juhász Péter, a Kendermag Egyesület elnöke az MTI-nek korábban azt mondta: azért emelnek szót a legális fogyasztás eléréséért, mert a dohánytermékek és az alkoholtartalmú italok jövedéki adójához viszonyítva - saját felmérésük szerint - a könnyű drog fogyasztói abban az esetben, ha ellenőrzött és szabályozott keretek között jutnának a drogokhoz, csaknem 60 milliárd forinttal gyarapíthatnák az állami költségvetést, s ezt az összeget az egészségügy rendbetételére lehetne fordítani.

Hozzátette: tudomásuk szerint csaknem félmillió embert érint a könnyű drog fogyasztása. Kutatási adatokra hivatkozva azt mondta, a felnőttek 12 százaléka már kipróbált valamilyen kábítószert, míg a fiatalok között minden második ember találkozott már drogokkal. Juhász Péter szerint a fő probléma abból adódik, hogy a könnyű drogok dílereken keresztül jutnak el a fogyasztókhoz, és a bevétel a bűnözőkhöz, valamint a terrorizmust támogatókhoz jut el.

A szervezők tájékoztatása szerint 1999 óta mintegy hatszáz város vett részt a Global Marijuana March menetben. A vasárnapi rendezvény megtartását a budapesti rendőrség tudomásul vette.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását