Belföld
Éljen a munka!
Nevezhetnénk inkább a munkavállalók napjának is, hiszen május elsején nem csak ünnepelnek a dolgozók, hanem megfogalmazzák azokat a célokat is, amelyeket el szeretnének érni. Tény, hogy a munkából élők számos eredményt értek el akár spontán megmozdulásokkal, akár szervezetten, szakszervezetekbe tömörülve.
Talán a legnagyobb vívmány világszerte, hogy sikerült eltörölni a rabszolgaságot, mindenki szabadon választhatja meg foglalkozását, munkahelyét. A munkaszerződésben rögzített feltételek szerint látja el feladatait a kölcsönösen kialkudott munkabérért.
Ez így nagyon szép lenne, hiszen kedvezőtlen feltételek, vagy azok be nem tartása esetén szabadon választhat másik munkaadót. Sajnos ez ritkán valósul meg ilyen szerződésszerűen. Az utóbbi időben láthattunk olyan jelenségeket, amelyek arra utalnak, hogy a munkavállalás gyakran szolgaságot is jelent. Talán a legdurvább eset az a kaposvári család, amelyik rabszolgaként bánt a náluk munkát vállalókkal.
Hogy lehet, hogy a megalázottak nem mertek sem a hatóságokhoz, sem pedig a nyilvánossághoz fordulni? Számos esetben fordul elő, hogy munkaadók akadályozzák a munkavállalókat abban, hogy éljenek a jogaikkal, különösen munkatársakkal összefogva. Közismert, hogy az ország legnagyobb munkaadója 29 munkavállalójától azért vált meg, mert azok élni mertek szervezkedési jogukkal.
Szakszervezeti munkában is megfigyelhető, hogy igyekeznek a munkaadók korlátozni az érdekvédelmi tevékenységet, akár olyan áron is, hogy előnyben részesítik a munkavállalók számára előnytelen megállapodások megkötésére hajlandó szervezeteket, a tényleges érdekvédelmet képviselőktől pedig megtagadják a munkájuk végzéséhez szükséges feltételeket. Olyanról is tudunk, hogy bizonyos vállalkozások egyenesen megtiltják a szakszervezeti tevékenységet.
Bár a bírói gyakorlatban azt látjuk, hogy az ítéletek figyelembe veszik a kiszolgáltatott helyzetet, mégis előfordul, hogy a hatóságok szemet hunynak a munkaadók durva jogsértései, visszaélései felett, ami után a vesztes alkalmazott még bosszúból született szankciókra is számíthat.
Tovább sorolhatnánk mindazokat a jelenségeket (munkabérekkel és pótlékokkal való trükközések, munka- és pihenőidő be nem tartása, munkahelyi erőszak, zaklatás, megbélyegzés, stb.), amikor a munkaviszony nem partnerséget, hanem kiszolgáltatottságot jelent. Sajnos a munkát vállaló emberek többsége inkább alkalmazkodik a helyzethez, mintsem hogy tegyen valamit ellene.
Az Aktív Szakszervezet szerint célként fogalmazható meg, hogy a munkavállalók kiszolgáltatottságát csökkentsük, vagy inkább szüntessük meg. Ennek megvalósítása egyrészt egyértelműbb szabályozásokon, azok betartatásán, valamint egy olyan közfelfogás kiépítésén múlik, ahol nem annak kell szégyellnie magát, akit kihasználtak, hanem aki visszaél azzal a fölénnyel, amivel rendelkezik.
Ha ez megvalósul, akkor a munkavállalók egyenrangú partnerként tudják majd képviselni érdekeiket akár egyénileg, akár szervezetten.