2024. május 10. - Ármin, Pálma

A hamu 2 milliárd dollárt "lopott"

Az izlandi vulkánkitörés a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadásoknál is nagyobb hatással van a légi forgalomra az ágazat nemzetközi szövetsége (IATA) szerint, amely 1,7 milliárd dollárra becsüli a légitársaságok eddigi veszteségét.
2010. április 21. szerda 13:51 - HírExtra
A légtérzár "szinte megsemmisítő csapást mért" az ágazatra - mondta szerdán az IATA vezetője. A felfordulásban volt olyan időszak, amikor a nemzetközi légi forgalom 29 százaléka leállt, és 1,2 millió utas rekedt a reptereken. Giovanni Bisignani szerint "ez a válság még a szeptember 11-i terrortámadások utáninál is mélyebb", hiszen akkor 3 napra zárták le az Egyesült Államok légterét, Európában viszont szerdán már hatodik napja voltak korlátozások.

Giovanni Bisignani felszólította a kormányokat, hogy vizsgálják meg a légitársaságok kártalanításának lehetőségét, éppen úgy, ahogyan Washington tette a New York-i terrortámadások után.

Berlini sajtótájékoztatóján az IATA vezetője elmondta: "a tavaly elszenvedett 9,4 milliárd dollár veszteségre, és az idén várható 2,8 milliárdos mínuszra rárakódó mostani válság térdre kényszeríti az egész ágazatot."

A világszerte 230 légitársaságot tömörítő IATA becslése szerint a tagvállalatokat naponta 400 millió dollár kár érte az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérzár leginkább kaotikus szakaszában, április 17-től 19-ig, a teljes veszteség pedig 1,7 milliárd dollárra tehető.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását