Belföld

Vulkánkitörés: az északi országrész felett „jár” a hamufelhő

A Szombathely-Nyíregyháza vonalig jutott az izlandi vulkánkitörés miatt sodródó hamufelhő, amely szombaton 0 óra környékén érte el Magyarországot.

A szakember elmondta, hogy napfelkeltekor és később, napnyugtakor is különösen szép látványban lehet részük azoknak, akik az eget szemlélik. A már jelentősen felhígult vulkáni felhőtől vöröses színt kap majd az ég. Napközben – amennyiben más felhők nem lesznek az égen – olyan látványban lesz részük az eget vizsgálóknak, mintha fátyolfelhők lennének az égen.

A hamufelhő, amelynek a legutóbbi adatok szerint 58 százaléka kéndioxid, nagyon finom por szerkezetű. A legsűrűbb része jelenleg mintegy 8 kilométeres magasságban található. Haladási iránya továbbra is dél-délkeleti. Változatlanul arra lehet számítani, hogy a vasárnap megváltozó széljárás hatására hagyja majd el végleg az ország légterét – tette hozzá az OMSZ munkatársa.
Kérdésre válaszolva közölte, hogy a londoni központ legfrissebb tájékoztatása is megerősítette: az izlandi vulkán, bár alacsonyabb intenzitással, de továbbra is működik, és nem tudni, hogy a kitörés mikor ér véget.

A legújabb nagy-britanniai hírek szerint szombat délutánig meghosszabbították a brit légügyi hatóságok az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérzárlatot Nagy-Britannia déli és nyugati országrészei felett, az északi térségekben péntek este megindulhatott a légi közlekedés. A brit országos légiirányítási szolgálat (NATS) pénteken késő este közölte: Angliában és Walesben a légtérzárlat helyi idő szerint "legalább" szombaton 13 óráig – közép-európai idő szerint 14 óráig – érvényben marad. Ez a második hosszabbítás néhány órán belül; az eredeti feltételes határidő először szombat hajnali 1 óra, majd reggel 7 óra volt.

Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet igazgatóhelyettes főorvosa az MTI megkeresésére pénteken azt mondta: Magyarországon nem jelent veszélyt az emberi szervezetre a hamufelhő, mivel a hamu a magasabb légrétegekben van, s várhatóan ott is marad. Kifejtette, hogy a Magyarország feletti rétegekben a hamu már csak apróbb szemcsékben, úgynevezett aeroszol jellegű halmazállapotban jelenik meg, így közvetlen egészségkárosító hatással nem kell számolni.

A hamufelhő miatt már csütörtökön fennakadások voltak a légi közlekedésben, pénteken pedig a felhő haladásának irányában sorban zárták le a légteret, szüntették be a légi forgalmat a kontinensen.

A magyar légteret pénteken 19 órától egy napra zárta le a Nemzeti Közlekedési Hatóság, Ferihegy nem indít és nem fogad repülőgépeket.

Az izlandi vulkán kitörése miatt kialakult hamufelhő már megbénította Európa jelentős részének légi közlekedését. Légtérzárat rendeltek el Nagy-Britanniában, Franciaországban, Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Dániában, Észtországban, Hollandiában, Belgiumban, Németországban, Svájcban, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Ausztriában is.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.