2024. április 19. - Emma

Sobor Antal: béke poraidra

A Magyar Írószövetség mély fájdalommal tudatja,hogy életének 77. esztendejében elhunyt Sobor Antal József Attila-díjas író.
2010. április 16. péntek 09:45 - HírExtra
Sobor Antal (1933. január 16. Székesfehérvár) íróként, festőművészként, nyugalmazott középiskolai tanárként, valamint a Magyar Írószövetség Közép-Dunántúli Írócsoportjának vezetőjeként is kiemelkedő munkát végzett.

1956-ban szerezte meg diplomáját az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ezt követően visszatért Fehérvárra, ahol előbb általános iskolákban, majd középiskolában tanított. 1971-től 1993-as nyugdíjazásáig a Vasvári Pál Gimnázium és Szakközépiskola tanára volt, ahol tanár szerkesztőként az iskola újságját is gondozta.

Pedagógusi pályáját a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetésével ismerték el. Sobor Antal háborús tematikájú novelláival tünt fel a hatvanas évek elején, azonban nem csupán az irodalom terén igyekezett megmutatni, milyennek is látta a világot, hanem ecsetet ragadva, a festővásznon is rögzítette impresszióit.

Fontosabb művei: Ég alatt kanyargó utak, Nyulak délutánja, Az utolsó nap, Heten a hídon, Füst a fák fölött.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását