2024. május 9. - Gergely

Az MDF is részvétét fejezte ki

A lengyel köztársasági elnököt és kíséretét ért légikatasztrófa miatt részvétét fejezte ki a Magyar Demokrata Fórum Jaroslaw Kaczynski volt miniszterelnöknek, Bronislaw Komorowskinak, a szejm elnökének és Donald Tusk miniszterelnöknek.
2010. április 10. szombat 18:12 - HírExtra
"Hatalmas veszteség érte ma Lengyelországot és Európát" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. Az MDF megrendülten hajt fejet Lech Kaczynski elnök és felesége, valamint a szombati tragédia minden áldozatának emléke előtt.

"Lengyelország olyan államférfit veszített el, akinek a kommunizmus bukása után óriási szerepe volt hazája demokratikus átalakításában. Osztozunk a lengyel nép gyászában, és honfitársaival együtt megőrizzük Kaczynski elnök emlékét, aki egész életét népe szolgálatának szentelte - fogalmaz a Dávid Ibolya pártelnök és Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt által aláírt dokumentum.

A lengyel államfőt szállító repülőgép szombaton Oroszországban zuhant le. Az elnökkel tartott felesége, valamint a szovjetek által 1940-ben kivégzett lengyelek több hozzátartozója is, a lengyel Központi Bank kormányzója, a külügyminiszter-helyettes, továbbá számos más állami és kormányzati tisztviselő. Mindannyian a Szmolenszk melletti katinyi (Katyn) erdőbe tartottak, ahol kegyeleti hely működik a kivégzett lengyelek emlékére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását