Belföld
Langyosra sikerült Fidesz-búcsú a Symában
A budapesti Syma-csarnokban zárta kampányát ma 15 órától a Fidesz. A rendezvényre igyekvők nem csak narancsszínű, hanem vörösbe öltözött szimpatizánsokkal is találkozhattak, de ennél nagyobb bosszúságot okozhatott nekik az igen langyosra sikeredett záróbuli.
16:45 Ha nem lesz fordulat, eljön a pusztulat
Jön a „megfelelő ember a megfelelő időben”, vagyis Orbán Viktor. Magasba lendül mind az ötezer „CSAK A FIDESZ” – tábla. De vajon kik produkálják a hatalmas tapsvihart? Orbán Viktor Fidesz-elnök sem tud másról beszélni, mint a nagy lehetőségről. Érezhetően azokat igyekszik meggyőzni, akik még nem döntötték el, hogy a Polgári Szövetségre adják voksukat vasárnap.
Fotók: Fejér Fotók: Fejér Bálint
Minden nemzedék álmodik arról, hogy részese legyen egy olyan nagy pillanatnak, mint amilyen április 11-e lesz – emeli a tétet. A Zeneakadémiáról már jól ismert forradalom-fordulat is előkerül. Minden ember azt várja, hogy a történelemtől kapjon valamit, de csak az kaphat, aki a döntő pillanatban megteszi, amit a történelem kíván tőle.
Orbán érzi: mindenki cselekvést vár tőle is. Rajtunk a sor, hogy ítéljünk jó és rossz fölött, tehát hogy válasszunk. Most hétvégén minden eldől, amiért hosszú éveken át dolgoztunk. Eldől, hogy jó lesz-e ismét magyarnak lenni, vagy marad a szégyenteljes elvágyakozás innen? Eldől, hogy marad-e a magánérdekek világa, vagy lesznek-e közös célok. Orbán szerint mindez csak rajtunk múlik.
Soha többé nem akarunk ilyen kormányzást, ezt várja tőlünk a történelem. Jobboldalitól, középen állótól és baloldalitól egyaránt – derül ki. A fiatalokon a sor, hogy kimondják: torkig vannak az elmúlt évek politikájával. Idősek dettó. A vállalkozóknak azt kell kimondaniuk, hogy elítélik az elmúlt évek vállalkozástámogatását. A családoknak a családpolitikára, a vidéknek a vidékpolitikára, a budapestieknek az eddigi Budapest-politikára kell nemet mondainuk.
Nem érhet nagyobb szégyen egy nemzetet, mint az, hogy alkalma nyílik a változtatásra, de elmulasztja azt. Ha nem leszünk elegen, akkor a nagy pillanat is elveszhet. Sőt az is, ami még megmaradt nekünk. Ha nem lesz fordulat, eljön a pusztulat – foglalható össze a pártelnök mondanivalója.
Orbán elmegy szavazni, sőt még a szomszédságot is összekolompolja vasárnap. Ezt tanácsolja mindenkinek. Mindkét szavazatra szükség lesz, itt az idő, hajrá Magyarország ésatöbbi. A meglehetősen langyoskás esemény meglepő hirtelenséggel ér véget pontban 17 órakor. Nagyon úgy tűnik, hogy eddig tartott a Syma-csarnok bérleti ideje…
16:30 Varga Mihály: a lemaradás minden szinten tetten érhető
Már csak három nap van hátra a régi világból – konferál ismét a fáradhatatlan Pálffy István. De addig még Varga Mihályt, a Fidesz alelnökét is végig kell hallgatni. Aki arról beszél, az EU több százmilliárdos támogatása ellenére gödörben van az ország. A dotáció szerinte egyáltalán nem látszik az országon. A rá jellemző unott gesztusokra a közönség hasonló reakcióval válaszol.
Kis mateklecke következik: 16 milliárdot adott a kormány nemrég 1000 munkahely teremtésére. Ez fejenként 16 millió forintot jelent. Mire jutott volna ezzel a pénzzel egy kisvállalkozó? Nem derül ki, mert a Varga által „a napokban megkérdezett Szabolcs” nem kér az állami segélyből. Ő állítólag csak megfelelő gazdasági környezetre vágyik.
@@@
16:20 Szájer József: most kell erősnek lenni!
Itt az idő, itt a nagy tavaszi kordonbontás ideje – kezdi szónoklatát Szájer József EP-képviselő. Ezekkel a kordonokkal a szocik leválasztották magukat az országról. Ezek arra kellettek, hogy a hatalom nyugodtan, a magyar polgároktól nem zavartatva lophassa el az országot. Ők mindent, ami mozgatható elloptak. Sőt, a szén-dioxid vagyon elorozásával még a levegőt is.
Április 11-e után állítólag ki fog derülni, hány Nokiás doboz fér el egy talicskában. Az elmúlt évek dacára nem a kesergés ideje jött el, hanem az optimizmusé. Most kell erősnek lenni – bíztatja hallgatóságát. Széchenyit idézi, aki egyszer azt mondta, a magyarokban megvan a feltámadási erő.
Újra kell építeni a bizalmat az államban, a közhivatalokban a rendőrségben, és a közösségekben is. Az emberek és a kormány csak együtt tudja kivinni az országot a gödörből – mondja. Beszédét keserédes nóta követi valami elment vonatról meg egy elrepült kismadárról a Csík zeneker előadásában. A nézősereget már talán csak Orbán Viktor lesz képes megvigasztalni. Vagy legalább felrázni kissé.
15:50 Mégis csak a Fidesz!
Rövid szünet, amelyben a jelen lévők ismert arcokról készült bejátszásokat figyelhetnek a kivetítőn: Balogh Gábor, Mincza Ildikó, Csukás István, Eperjes Károly, Csoóri Sándor, Reviczky Gyula és mások buzdítanak a Fideszre való szavazásra.
Lázár János, Hódmezővásárhely „már bizonyított” polgármestere következik. A mi felelősségünk, hogy a változásba vetett hit ne csapjon át csodavárásba – mondja. Az Jobbik az MSZP köpönyege alól bújt elő, a szélsőségeseket tehát nem most és nem a Fidesz háza táján kell keresni. Ettől függetlenül a Fidesz állítólag mindenkit meg fog védeni. Megoldásokra van szükség – mondja még, de ezek sorolása helyett inkább megmarad a "hatalmas katasztrófák" számba vételénél.
15:40 Nini! A Fidesz se oldhat meg mindent?
Vasárnap tegyük fel az í-re a két ikszet – sziporkázik ismét Pállfy, s akinek mindez nem lenne elég, azt további frázisokkal traktálja: minden meccs a hármas sípszóig tart. Szinte megkönnyebbült taps fogadja Pelczné Gáll Ildikót.
Hogyan lehet megoldást találni az osztogató-fosztogató szocialisták működésére? – ezt a kérdést teszi fel a Fidesz alelnök-asszonya. A szocialisták felélték nem csak a mát, de még a holnapot is, azért, hogy hatalmukat megtartsák. Itt az elmúlt években csak az élősködők virágoztak – derül ki, mindenki más rosszul járt. A játékszabály a hazugság volt. A Jobbik pedig csak még nagyobb káoszt teremtett. Csupán a Fidesz maradt demokratikus kereteken belül – hangzik el.
Nincs olyan kormány, amley megoldaná minden gondunkat – mondja Pelczné. Ez új. Eddig azt hittük, a Fidesz minden problémára tudja a megoldást. Üzenet a Jobbiknak is: egy válsághelyzetet csak nyugodtan lehet kezelni, dühből nem lehet politizálni.
Mi a teendője egy felelős kormányak? Munkahelyek teremtése, az otthonteremtés, bőlcsődék létesítése, a gyes és a gyed visszaállítása – már ha nem szeretnénk, hogy gyermekeink elmenjenek hazánkból. Egy család csak akkor kerek, ha egy nő és egy férfi, valamint gyerekek alkotják. Nem két férfi és nem is két nő. (Taps.)
Még nincs meg a belépőjegyünk a következő kormányciklusra, arról nem is beszélve, hogy nem tudjuk, milyen jogosítvány jár majd a tiketthez. Ezért április 11-én szavazzunk szívből, de szavazzunk ésszel. Itt az idő, hajrá Magyarország, hajrá magyarok – zárja beszédét a Fidesz alelnöke.
@@@
15:25 Pokorni Zoltán: "Nem vagyunk olyanok, mint a szocik!"
Pokorni Zoltán is inkább a választások után viccelne. Amondó, korszakos választás előtt áll a Fidesz-KDNP szövetség. Bevallja: az MSZP és az SZDSZ elmúlt nyolc éves teljesítménye nagyban hozzájárult a mostani kimagasló támogatottsághoz. Hogy így marad-e, az az elkövetkező évek kormányzásának függvénye – mondja.
.jpg)
Ahelyett azonban, hogy a következő kabinet munkájáról beszélne, inkább a szoclib kormányok teljesítményét értékeli. Négy kulcspontban foglalja össze a hibákat: hatalom mindenáron való megtartása (rövid kitérő az őszödi beszédhez), a politikai propaganda, mint a mesebeli király meztelensége, a kormányzati akarnokság, valamint a kormányzati erkölcs hiánya, vagyis a korrupció.
Ebből következőan a Fidesz, mindannak az ellenkezőjét tervezi, amit az elmúlt nyolc év kormányai műveltek az országgal – mondja Pokorni. Nem vagyunk olyanok, mint a szocik! – zárja mondandóját.
Mire lelép a színpadról, Keresztes Ildikó már javában dalolja: Igen, igen, igen, mert élni kell…
15:05 "Hajrá Viktor!"
A küzdőtér lassan tele lesz, a csarnok lelátója azonban csak nem akar megtelni, így az üresen maradó székeken több száz „CSAK A FIDSZ!” feliratú minitranszparens árválkodik. A jelen lévők viszont a csúszó program dacára is jól szórakoznak. Vagyis mulatnak. A terem sarkában muzsikusok sorra húzzák a legigazabb magyar nótákat.
Kezdődik a buli. Előbb Himnusz, majd mintha a Karib tenger kalózai című hollywoodi filmprodukció dallamai csendülnének fel. A közönség lelkesen tapsol. Igazi meccshangulat kezd kialakulni, valaki a Himnusz végén még el is kiáltja magát: „Hajrá Viktor!”
Meccshangulatban van Kósa Lajos is: a debreceni polgármester köszöntőjét úgy kezdi, Syma csarnokhoz sima győzelem dukál…
Őt Pállfy István korábbi tévés, most a KDNP képviselőjelöltje követi a pódiumon. Ő nem vicceket, hanem egy centit tartogat a tarsolyában: azt mondja, ezen már csak három rovátka van, vasárnapra végleg elfogy és akkor még a húslevesnél meg az istentiszteletnél is fontosabb lesz, hogy mindenki elmenjen a Szövetségre szavazni.
14: 50 Egyelőre úgy tűnik, nincs itt az idő
Ahhoz képest, hogy a Fidesz mintegy négymillió szavazóra számít a 2010-es országgyűlési választás vasárnapi első fordulójában, a párt csütörtöki budapesti kampányzáró rendezvényére kibérelt Syma-csarnok a három órai kezdés előtt sincs tele. Pedig a nézőtérrel szemben felállított jókora pódium mögött még hatalmasabb felirat hirdeti: ITT AZ IDŐ!
Úgy tűnik mégsem.
Az épületen kívül látni más, a jelek szerint aktuálisabb feliratokat is. Nagyrészt vörösbe öltözött szocialista szimpatizánsok flashmobot hirdettek a csarnok elé: „Gábor, felírhatod: én is az MSZP-re szavazok”, „Én is rajta vagyok?”, valamint „Ember vagyok, nem exeltábla” kiírásaikkal boldogítják a rendezvényre igyekvőket, félreérthetetlenül utalva Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának tegnapi nyilvánosságra került beszédére.