2024. május 11. - Ferenc

Obama kevesebb atomot akar

Az amerikai elnök közölte: átalakítja az Egyesült Államok nukleáris stratégiáját, jelentősen leszűkíti az atomfegyver használatának lehetséges körét. Barack Obama a The New York Times című lapnak kifejtette: az Egyesült Államok kötelezni fogja magát arra, hogy nem vet be atomfegyvert nem atomhatalom országgal szemben, ha az betartja az atomsorompó szerződést vagy az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásával kapcsolatos vállalásait.
2010. április 6. kedd 09:05 - HírExtra
Obama ugyanakkor leszögezte: az új amerikai stratégia nem vonatkozik azokra az országokra, például Iránra és Észak-Koreára, amelyek megsértették vagy elutasították az atomfegyverek terjedését gátló nemzetközi egyezményt.

"Megtartok minden eszközt, amely szükséges annak biztosításához, hogy az amerikai nép biztonságban legyen" - jelentette ki a napilap online változatában közölt interjúban.

Obama - aki másnap fogja hivatalosan bejelenteni az új nukleáris stratégiát - kifejtette: politikája egy atomfegyverektől mentes világ megteremtése felé mutat. Hozzátette, ösztönzőket akar teremteni, hogy az országok lemondjanak nukleáris törekvéseikről.

Az új stratégia része, hogy az Egyesült Államok lemond minden új atomfegyver fejlesztéséről. Ezzel felülbírálta védelmi minisztere eredeti álláspontját.

Obama stratégiája élesen elüt elődei nukleáris politikájától, és egy olyan új kort tükröz, amelyben a gonosz szándékú államok és terrorista szervezetek nagyobb fenyegetést jelentenek az olyan hagyományos hatalmaknál, mint amilyen Oroszország vagy Kína.

Az Egyesült Államok ezzel megszünteti a hidegháború kezdete óta fenntartott szándékos bizonytalanságot az atomfegyver használatát illetően. Első ízben egyértelműen kötelezi magát, hogy nem használ ilyen fegyvert az atomsorompó szerződést betartó nem atomhatalom államok ellen, még akkor sem, ha azok biológiai vagy vegyi fegyverrel támadnának rá, esetleg bénító erejű kibertámadást hajtanának végre ellene. Obama érvelése szerint az ilyen támadásokat meg lehet előzni régi és új hagyományos fegyverek kombinációjával.

Az új stratégia ugyanakkor lehetővé teszi az atomfegyver bevetésétől való tartózkodás felülvizsgálatát és az atomcsapást egy biológiai fegyverrel történő támadásra válaszul, ha az ellenséges állam olyan mértékben fejlesztene vagy terjesztene el biofegyvereket, hogy Egyesült Államokat pusztító erejű csapás érhetné.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását