Külföld

A kormányfő a tévében tárgyal a tüntetőkkel

A tévé nyilvánossága előtt kezdett vasárnap tárgyalásokat a thaiföldi kormányfő a választásokat követelő tüntetőkkel.

Abhiszit Veddzsadzsiva néhány órával korábban egyezett bele abba, hogy személyesen találkozik a választásokat követelő tüntetőkkel "a béke helyreállítása" érdekében. Abba is belement, hogy az állami televízió élőben sugározza egyezkedésüket. A kormányfő egy tárgyalóasztalnál ült a tüntetők képviselőivel, s a megbeszélésen ismét elhangzottak a korábbi, egymással szögesen ellentétes vélemények el a kialakult helyzetről.

"A kérésünk egyszerű és egyenes: oszlassa fel a parlamentet, hogy az emberek ismét választhassanak" – mondta Víra Muszikapong, a tüntetők vezetője, aki a "vörös ingesek" két másik vezetőjének társaságában tárgyalt a miniszterelnökkel.

A kormányfő két, kék pólóba öltözött tanácsadójával együtt érkezett a megbeszélésre. Megismételte korábbi véleményét, amely szerint a parlament azonnali feloszlatása nem oldja meg a mély politikai válságot Thaiföldön.

A tiltakozók március 12. óta tüntetnek Bangkokban, s már korábban leszögezték: mindaddig nem szüntetik be megmozdulásukat, amíg Abhiszit ki nem írja az új választásokat. Az elmúlt két hétben több tízezren vettek részt a tüntetéseken, volt amikor számuk elérte a százezret. Az ellenzéki "vörös ingesek" szerint Abhiszint törvénytelenül, a hadsereg hallgatólagos beleegyezésével került hatalomra.

A tüntetéseket vezető Egyesült Front a Demokráciáért, a Diktatúra ellen (UDD) elnevezésű ellenzéki szövetséget részben a 2006-ban megbuktatott Thakszin Sinavatra volt miniszterelnök finanszírozza. A jelenlegi kormányfő viszont élvezi a hadsereg, a monarchisták és a régi bangkoki elit támogatását.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.