Összeomlás szélén a hazai tudományos kutatás

Miért pont most fordultak a nyilvánossághoz?

Ennek több oka van. Az egyik, hogy mára tényleg tarthatatlanná vált a finanszírozási helyzet. A másik ok a választások közeledte. Sokat gondolkodtunk azon, hogy mostanra, vagy a voksolás utánra időzítsük a felhívást. Végül úgy gondoltuk, a Bajnai-kormány eleve egy rövidtávra berendezkedett kormány, így nincs sem felhatalmazása, sem ereje, hogy ezekkel a problémákkal foglalkozzon. A következő kormánynak viszont foglalkoznia kell velük.

Most vagyunk talán abban a pillanatban, amikor a következő kormány leendő tagjai már kénytelenek figyelni az ilyen problémákra és még nem merülnek el személyi kérdésekben, ami a választás utáni időszakban nyilván leköti majd őket.

Kinek a hibája, hogy ebbe a helyzetbe került a tudományos kutatás?

Nem nagyon akartuk a felelősséget firtatni, meg akartunk maradni a tudománypolitika területén. De azt hiszem, ha valaki elolvassa a nyilatkozatot, akkor le tudja vonni a következtetést, hogy mindez kinek is lehet a felelőssége.

Persze, tudni kell, hogy ez egy sok résztvevőből álló rendszer, így nem mondható ki egyértelműen, hogy az előállt helyzet csak a kormányzat felelőssége. Főleg, nem is egy kormányról van szó. A rendszerváltás óta eltelt húsz évben voltak jó intézkedések, pozitív példák, de az eredmény sajnos végül a mai, összeomlás közeli helyzet lett.

Hogyan juthattunk idáig?

A forrásokat nagyon erősen átcsoportosították. Eluralkodott egy olyan szemlélet, hogy az alkalmazott kutatásoknak prioritása van az alapkutatásokkal szemben. Ennek következtében pénzeket vontak ki a megszokott rendszerből. Például az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alap) költségvetését nem emelték inflációarányosan, és olyan kormányrendeletek születtek, amik megszüntették az egyetemi beruházások áfamentességét. Így az OTKA költségvetése az elmúlt 8-10 évben reálértékben a felére esett vissza.

Ezért javasolják ennek megduplázását.

Így van. Ezzel visszakerülne a tíz évvel ezelőtti szintre a támogatás mértéke.

Ez már elég lenne ahhoz, hogy ne omoljon össze a rendszer?

Nyilván többre volna szükség. Jelenleg az OTKA éves költségvetése ötmilliárd forint körül van. Az osztrák kutatási alap költségvetése körülbelül ötven milliárd forintnak megfelelő összeg – a megszorítások ellenére, egy hétmilliós országban. És ehhez kapcsolódik egy nagy összegű, az egyetemeknek közvetlenül jutatott stabil kutatástámogatás. A magyar kutatóknak ezzel kell versenyezniük, úgy, hogy nem létezik az osztrák vagy német rendszerhez hasonló egyetemi kutatásfinanszírozási mechanizmus.

Az OTKA mára annyira kevés összeget tud szétosztani, hogy a középszintű kutatócsoportoknak – bármennyire is ismertek az európai tudományos életben – nincs már bevételi forrásuk. Sajnos a pénzek elosztásakor már nem is az a kérdés, hogy milyen színvonalú a kutatás, hiszen egyáltalán nincs pénzünk, amit eloszthatunk. Ez borzasztó veszélyes helyzet, mert egy kutatócsoport két-három év alatt kiszárad. Ma elérkeztünk oda, hogy vezető csoportoknak sincsen támogatásuk.

Mi történik egy ilyen csoporttal ilyenkor? Hogyan maradhatnak talpon?

Sehogy. Néhány évig kibírhatják, ha képesek külföldi csoportokkal együttműködni. De ha bizonyos beruházásokat nem ejtenek meg, akkor egy idő után teljesen tönkremennek a műszereik, és a kísérleti csoportok elhalnak.

Hogyan lehet meggyőzni a kormányzatot, hogy az alkalmazott kutatás helyett vagy mellett az alapkutatásokat is preferálják?

Ha megnéznek bármilyen külföldi példát, ez egyértelművé válik. Az az érzésem, hogy a döntéshozók közül sokan soha nem töltöttek hosszabb időt külföldön, és nem tudják, hogyan is működik az ottani támogatási rendszer. Akik aláírtuk a nyilatkozatot, majd mindannyian éveket töltöttünk külföldön, kiterjedt nemzetközi kapcsolataink vannak, és ismerjük a külföldi modelleket.

Ahol sikeres a kutatás-fejlesztés, ott minden esetben jelen van a komoly alapkutatás is. A legkreatívabb mérnökök és fejlesztők igen gyakran alapkutatást végezve edződnek egyetemi doktoranduszként. Ezen kívül az alapkutatásból leeső „morzsákból” néha olyan dolgok nőnek ki, mint a rádió, a tranzisztor, vagy az internet.

Ezek szerint, akik most döntéshozói pozícióban vannak, nem értik a dolgukat?

Én inkább úgy fogalmaznék: a döntések minősége minősíti azt, aki a döntést hozza. Biztosan vannak kiváló szakemberek köztük, a végeredmény mégis egész egyszerűen tragikus. Meglepően rossz döntések születnek néha…
@@
Például?

A felhívásunkból is kiderül, hogy nem csupán arról van szó, hogy kevés a pénz. Ami persze igaz, mert Magyarország jóval kevesebbet költ kutatás-fejlesztésre, mint a többi uniós ország. De sokkal nagyobb gond, hogy hatalmas pénzeket költünk meggondolatlanul értelmetlen dolgokra.

Ha megnézzük, mi mindenre vállalt Magyarország kötelezettséget az elmúlt években és hány milliárdot szórunk ki például épületekre, amikben nincsenek műszerek és infrastruktúra, vagy olyan helyen, ahol nem létezik kutatói potenciál (gondolhatunk pl. a sajtó által is támadott miskolci Nanocentrumra), akkor elég szomorú kép rajzolódik ki előttünk. Az általunk vázolt intézkedések 10-15 milliárdba kerülnének – ami kis összeg a rendszerben lévő pénzhez képest -, de ezek az intézkedések stratégiailag létfontosságú elemeket céloznak.

Javasolják azt is, hogy legyen néhány elit intézmény, aki kiemelt támogatásokat kaphat. Hányra lenne szükség?

Direkt nem írtunk számokat, mert többféle modell létezhet. Pálinkás József, az MTA elnöke, de Hiller István oktatási miniszterként is az elit karok mellett törtek lándzsát. Ez egy helyes irányvonal lenne szerintem is. Úgy vélem, nem intézmények, hanem karok szintjén kellene a támogatást biztosítani, számos okból kifolyólag. De ha számokat kell mondani, akkor érdemes példákat nézni: Németországban 9-10 elit egyetem van. Ha ezt lakosságarányosan nézzük, akkor nálunk ez egy-két egyetemet jelentene. Karokra koncentrált támogatásban viszont 6-8 egyetem is részesülhetne.

Önök részt vennének a konkrét programok kidolgozásában, ha az új kormánynak lenne erre igénye?

Ha kapunk jelzést a megalakuló kormánytól, akkor szívesen segítünk.

A felhívásukra volt bármiféle reakció, megkeresés akár a kormányzat részéről?

Az Akadémia annyiban segített, hogy nyilvánosságra hozta a szöveget. Ezt pozitív visszajelzésnek érzem. Az általunk kitűzött célok, azt hiszem, megegyeznek azokkal, amiket az Akadémia elnöke is el szeretne érni.

A legtöbb kutató, aki olvasta a felhívást szintén egyetértett vele. Minisztériumi reakció nem volt, de nem is nagyon várunk most ilyet. Úgy vélem, ha lesz is, az már a kormányváltás után lesz időszerű. Ha annyit sikerül elérni, hogy a megalakuló kormány ezeket a kérdéseket napirendre tűzi és felelősséggel kezeli, már elértük a célunkat.